Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)

Tanulmányok - Györke József: Volt-e a magyarban -y-, ü- praeteritum-képző? 54

VOLT-E A MAGYARBAN -TJ-, -0- PKAKTERITUM-KÉPZÖ? 55 tőleg az alanyi ragozású (nyelvjárásbeli) -ónk, -őnk ragok tulajdonképpeni praeteritumi eleme az -o, -ö. Abban sem tér el a felfogás, hogy a sokféle rag közül a legősibb alak az -ók, -ők s a többi rag — SZINNYEI helyeselhető feltevése szerint — csak későbbi analógiás alakulás (vö. SZINNYEI : MNy. XI, 13; HORGER i. m. 64—5; másképpen, de helytelenül SIMONYI, TMNy. 613). MELICH szerint az -ók, -ők alak -d- eleme korábbi -á-ból való, ugyanígy az -ő- is -é" bői fejlődött (vö. MELICH, A magyar tárgyas igeragozás 74—5, átveszi SZINNYEI, A HB. hang- és alaktana 8, 36, NyH7. 110). Egészen más úton kísérletezett ERDÉLYI LAJOS (FUF. XVIII, 90—107), később GOMBOCZ ZOLTÁN (Ung. Jahrb. X, 13), illetőleg tőlük függetlenül HORGER ANTAL (Csengery-Emlék 181, A magyar igerag. tört. 65 stb.). Szerintük a praeteritum többes első személyének -d-, -őeleme eredet szempontjából nem függ össze a paradigma többi tagjával, mert ez az -ó-, -ő- egy praeteritumi funkciót nyert finnugor *-/¥ nomen verbale folytatója. Az -ó-, -ö- elem azonban nemcsak a praeteritumban van meg, hanem a feltételes módban is közönséges. Sőt tovább is mehetünk. A praeteritumi -ók, -ők, -úk, -ük, -ójok, -őjök, -őjek, illetve -ónk, -őnk ragokkal teljesen párhuzamos feltételes módbeli ragok is fejlődtek: -nők, -nők, -mik, -nük (=~) -nuk, -nük és -nójok, -nőjök, -nőjek, illetve -nőnk, -nőnk (vö. TMNy. 613; NyH7

. 127; MELICH i. m. 39; HORGER i. m. 64—6, 115). E szinte nyilvánvaló hasonlóságot HORGER a következőképpen próbálta magyarázni: „ . . . ismerve azt az erős párhuzamosságot, amely az elbeszélő múltú és a feltételes alakok között észlelhető, joggal feltehetjük, hogy a feltételes mód szabályos (mi) *várná-k, *kérné-k alakjába az elbeszélő múlt (mi) várók, kérők alakjának hatása alatt hatolt be az d, ö hang..." (vö. i. m. 67). Hogy a feltételes mód és az elbeszélő múlt alakjai között jogosult a közelebbi kapcsolatok feltevése, azt a ragok tagadhatatlanul nagy hasonlósága miatt valóban bajos volna kétségbe vonni; HORGER azonban csupán az egyik lehetőséget vizsgálta meg, holott analógiás fejleményeknél minden eshetőséggel számolni kell! Mi például éppen a második lehetőséget, vagyis a feltételes mód -nók, -nők ragját tartjuk eredetibbnek és az elbeszélő múlt -ók, -ők alakját az analógiás fejleménynek, azon egyszerű oknál fogva, mert ebben az esetben az uráli *-n8k$ ~ *-n8y£ alapalakból (vö. SETÁLA, TUM. 152—8; BUDENZ, UA. 64 §; SZINNYEI, Sprw2

. 125, NyH

7

.