Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)
Tanulmányok - Lakó György: Finnugor végmagánhangzó-kérdések 26
48 LAKÓ GYÖRGY s vég magánhangzójukkal oly hangállapotra mutatnak, amely általában a fin n-v olgai alapnyelv viszonyait tükrözi. 2. A lapp nyelv közfinn eredetű szavai közül egyesek csak a szóvégi a-nak, ül. a-nek szűkejtésű magánhangzóvá válása után lettek a lapp szókincs tagjaivá. Ezek a szavak magukon hordják tehát oly hangváltozás bélyegét, amely a finn-volgai alapnyelvvel szemben már egy finnes sajátságokkal rendelkező nyelvformára utal, — következőleg átvételük a közfinn kor egy későbbi időszakában történt meg. 3. Ha ezeket a megállapításokat elfogadjuk, következtetéseinket megnyugtató összhangban látjuk azokkal az eredményekkel, amelyekre RAVILA PÁL a lapp nyelvbe átszármazott finnugor szókincs átvételének korát illetően — részben más úton — jutott: „Der wesentliche Teil des Lappischen ist teils aus einer vorfinnischen Sprachform, die noch nach der Trennung aller anderen finnisch-ugrischen Sprachen vorhanden war, teils aus der schon deutlich urfinnischen Sprachform hervorgegangen" (FUF. XXIII, 63). VII. A balti-finn nyelvekre vonatkozó fentebbi fejtegetéseimben jelentős szerepet játszott egy szóvégi -a =- -i, 111. -a =- -i változás, mely a közfinn nyelv kéttagú szavaiban ment végbe, az esetben, ha az első szótag hosszú volt. Ez a feltevés — mint említettem — OjANBuutól származik, aki állításának igazolására több érvet sorakoztat fel. RAVILA említett értekezésében foglalkozik ezekkel az érvekkel, s arra a végeredményre jut, hogy 0JAN8ÜU feltevése helyességének egyetlen meggyőző bizonyítéka az a viszony, amely egyrészt az igeragozás egyes- és többesszámi harmadik személyének alakjai (saapi: saavat, sanovi : sanovat), másrészt a középfok nominatívusa ós töve (suurempi: suuremmat) között fennáll. E megállapítás mellett is az a véleményem, hogy vannak még egyéb jelenségek is, amelyek OJANSUTJ feltevésének támogatására figyelembe veendők. Ilyennek tartom pl. azt a tényt, hogy a finn nyelvben vannak szavak, amelyek (nyelvjárásonként váltakozva?) még a legújabb időben is kétalakúak, ill. kéttövűek voltak, avagy még ma is azok. Ilyenek:
