Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)

Tanulmányok - Lakó György: Finnugor végmagánhangzó-kérdések 26

38 LAKÓ GYÖRGY idéz ugyan végmagánhangzóját vesztett alakot is; ez a Var. jelzésű kőemt alak azonban nyilván a kildini nyelv járásterülethez tartozó Voronenskből származik, ahol GENETZ kildini anyagából következtetve már nemcsak a finn i, hanem a finn a lapp megfelelője is lekopott a szóvégről (pl. ndiP ~ fi. napa, sdinnn ~ fi. sana, náihk ~ fi. nahka stb.). Nyilvánvaló, hogy ez a lekopott véghangzó a túrjai kíemte-hö\ következőleg a mi esetünkben csakis finn a megfelelője lehetett, a-végű finn-volgai alapalakra utal a fi. kansi mordvin megfelelője (E. kundo, M. kunda) is, bár a mordvin -o —a mássalhangzócsoport után analógiás is lehet s ezért magában nem szolgálhatna kétségtelen bizonyítékul (vö. RAVILA: FUF. XX, 91—3). 4. A fi. pieli feltehető korai közfinn alakja *peljá, mordvin megfelelője (PAAS.) M. E. p'eV 'sövénykaró', (AHLQV.) pál 'Zange, Zaunstange'. Finn a-vel szemben általában E. -e, M. -e szóvéget látunk ugyan a mordvinban (vö. RAVILA: FUF. XX, 85, 100 és 116), szórványosan előfordul azonban az is, hogy a finn -a megfelelője lekopott, pl. fi. vehná ~ md. M. E. v'is [de M. v'isá is!, 1. FUF. II, 186]. A mordvinpeV tehát az általános szabálytól eltérően az utóbbi csoporthoz csatlakozik.1) 5. A fi. sappi feltehető korai közfi. *sappa előzményével szemben a mai mordvinban oly alakok vannak (E. sepe, M. sepe id.), amelyek viszont a maguk -e, ill. e- végződésével eredetileg a végű szóra látszanak utalni. Megjegyzendő azonban, hogy e szó finnugor megfelelőinek egymásközti viszonya az első szótag magánhangzója szempontjából nincs kellőképp tisztázva. PAASONEN a SUS.Toám. XXII. kötetének XIII. lapján visszavonja azt a véleményét, amelyet a Mordvinische Lautlehre 78—80. lapján a mdE. e, M. e (a) eredetével kapcsolatban kifejtett, & lehetőnek tartván, hogy ezek majd magas-, majd pedig mélyhangú előzményre mennek vissza, valójában eldöntetlenül hagyja a kérdést, hogy a mordvin középhangok mikor milyen eredetűek. LEHTISALO szavunk uráli ősalakjának első szótagában d hangot tesz fel (FUF. XXI, 28—30), a nélkül, hogy a mordvin és a *) A fi. jyvá ~ mdM. juv aligha tartozik ide. Ez az árja eredetű szó t. i. — tekintettel az ó-végű ősárja *jeva-, szanszkrit yáva- alakokra — eredetileg nyilván a-ra végződött, s a finn szó mai -a-je bizonyára -a-ból fejlődött az elsőszótagbeli palatális magánhangzó hatására.