Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)
Tanulmányok - Lakó György: Finnugor végmagánhangzó-kérdések 26
36 LAKÓ GYÖRGY hatjuk szavunk valamennyi rokonnyelvben élő változatának keletkezését, ha ellenben eredetileg magashangú tőmagánhangzót veszünk fel, legalább is a lív és a vót nyelvben megmagyarázatlan marad az elsőszótagbeli a. Ez az eredmény arra késztet bennünket, hogy megvizsgáljuk: 1. vájjon a finn nyelvben a járvi szó egyedülálló példája volna-e egy tőszótagbeli a=-ö változásnak? 2. feltétlenül magashangú * járva alakra utal-e a lapp jaw'ref Mindkét kérdésre határozott n e m-mel kell felelnünk. WIKLUND „Entwurf einer urlappischen Lautlehre" c, műve 149—150. lapján számos esetet sorol fel, amelyekben az elsőszótagbeli fi. á korábbi a-ból keletkezett, s ugyanő a fi. á ~ lp. a megfelelések tekintetében azt az álláspontot foglalja el, hogy a fi. a másodlagos fejlemény, s a régibb hangállapotot a lp. a képviseli (vö. i. m. 151—-152. 1.). Mindezt egybevetve a mai fi. járvi: járven korai közfinn előzményének * járva : *jarvan szóalakot teszek föl, s úgy látom, hogy ily módon oly megoldáshoz jutunk el, amely megmagyarázza mindazokat a rendellenességeket, melyeket az eddigi kutatás e szónak mind az első, mind a második szótagjában észlelt.1 ) Természetesen e megállapítás mellett is gondolható, hogy az az a hang, amelyre a jarvi szóban a fi. a visszavezethető, nem volt teljesen azonos képzésű és nem egyeredetű azzal az a-val, amely a fi. a ~ lp. oa, uo megfelelés előzménye volt. Meglehet, hogy az első szótag a-ja (a megelőző / hatása alatt?) a közfinn nyelvben — vagy még régebben — palatális hang, tehát á volt, úgy látszik azonban, hogy ez az a a balti-finn nyelvekben általában (a járvi szó esetében legalábbis a lívben és a vótban)) együtt fejlődött egyéb a hangokkal. LEHTISALO a járvi szóbanr éppúgy mint a talvi és a sappi szavakban is, már az uráli alapnyelvben palatális d hangból indul ki, és így elválasztja szavunkat attól a csoporttól, amelybe ITKONEN TOIVO sorozza (vö. LEHTISALO: FUF. XXI. 28—30; ITKONEN: SUS.Aik. XXXII3, 86). Nyilvánvaló, hogy ha palatális á hangot veszünk fel kiindulópontnak, akkor még könnyebb megértenünk szavunk fentebb tárgyalt ff, e, e, i hangú alakjainak keletkezését. —SETALÁ szerint a fi. a ~ lp. a nyilt *á folytatása (vö. SUS.Aik. XIVl5 38—9). ITKONEN TOIVO 1) Utólag vettem észre, hogy a fi. jarvi és az é. járv a-jét MÁGISTE is a-ból származtatja, épp a megfelelő vót és lív szavak alapján. Vö. NyK. L„ 264. 1.
