Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)

Tanulmányok - Lakó György: Finnugor végmagánhangzó-kérdések 26

28 LAKÓ GYÖEGY hasonlósága könnyen arra indíthatta a nyelvérzéket, hogy az egyező jellegű partitívusok mellé hasonló, mégpedig mindkét paradigmában a-végű nominatívusokat alakítson. így a k?orr§: Tcüora viszony mintájára a nyelvérzék tévedéséből könnyen keletkezhettek a jarr§, pill§ stb. partitívusok (és illatívusok) közvetítésével jöra, plla, püola, sora, tola nominatívusok, amelyekben tehát az eredeti végmagánhangzót kiszorította egy analógiás a hang. Ez az a azután hangtörvényszerűen máig megmaradt. A sürna szó a-tövűségére csak a szó jegyzékben hívja fel KETTÜNEN a figyelmet. Ez márcsak azért sem tartozhatott eredetileg az a-tövek közé, mert ez esetben végmagánhangzója — tekintettel az elsőszótagbeli hosszú magánhangzóra -— lekopott volna, sürna, többessz. sürnaD helyett *sarn, többessz. *sám§D alakokat várna KETTÜNEN, S az előbbiek magyarázatára csak ennyit jegyez meg: „Vielleicht mit pürna 'Linde' kontaminiert". Anni végül a llnda, többessz. llndan szóalakot illeti, ennek magyarázását a „zufállig?" megjegyzéssel mellőzi. Következő kérdésünk az: mennyi valószínűsége van a fenti magyarázatoknak? — Ami mindenekelőtt a llnda alakot illeti, ez kétségtelenül még tisztázásra vár. A sürna magyarázatát aligha tekinthetjük egyébnek, mint ötletnek. A többi szóra vonatkozó analógiás magyarázatot elfogadhatjuk, bár nehézségei mellett nem mehetünk el e két kérdés nélkül: 1. elegendő lehetett-e a jöra, plla stb. szavak egyetlen (ill. a partitívussal olykor azonos illatívus ideszámításával: két) esetének a Móra -félék azonos esetével (ill. eseteivel) való képzésbeli hasonlósága ahhoz, hogy ennek következményeképp új, analógiás nominatívusok (jóra, plla stb.) keletkezzenek? 2. Vannak-e egyéb a-tövű, eredetileg -lv-, ill. -TV- mássalhangzócsoportot tartalmazó, gyakran előforduló szavak olyan számban, hogy az azok részéről feltett analógiás hatást a fenti változás létrehozásához elég erősnek gondolhatjuk'? — Nem célom az, hogy e soraimmal e kérdésekre választ adjak, sem pedig az, hogy KETTÜNEN magyarázatait bíráljam, csupán azt kívánom az alábbiakban kifejteni, hogy a fenti jelenségnek nézetem szerint más megfejtése is lehetséges. Megfejtési kísérletemet a lappnyelvi végvokalizmus bizonyos jelenségeivel kívánom kapcsolatba hozni, ezért előbb a lapp-finn végmagánhangzók megfeleléseit fogom röviden ismertetni.