Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)

Tanulmányok - Laziczius Gyula: Átmeneti szókategóriák 14

16 LAZICZ1TJS GYULA A meglazulást és szakadást azok a változások idézték elő, melyek a két szót jelentésileg és hangalakilag érték. Az édes (ill. megfelelő hangalakú előzője) egyszer csak megindult azon a jelentésfejlődési úton, mely végül is a 'dulcis'-hoz1

) vezetett. E fejlődés menetét kétfélekép is elképzelhetjük. Először így: *'ízzel bíró' -> 'jó ízzel bíró, jóízű' (vö. szagos 1. 'szaggal bíró', 2. 'jószagú'; ízes'ízzel bíró, jóízű') -> 'egy meghatározott jó ízzel, a keserű ellentétével bíró, vagyis: dulcis'. De elképzelhetjük másodszor úgy is, hogy 'ízzel bíró' jelentés után közvetlenül a 'meghatározott ízzel, a keserű ellentétével bíró' jelentést tesszük meg következő fejlődési állomásnak. Azonban akár három, akár két állomását különböztessük is meg a fejlődésnek, semmiesetre sem szabad úgy elképzelnünk a történteket, hogy az egykor egyedül megvolt eredeti jelentést (*'saporem habens') minden átmenet nélkül váltotta fel a belőle származott (közvetve vagy közvetlenül a 'dulcis') jelentés és lett egyedül használttá. Ilyen éles fordulatok a nyelvi fejlődés folytonos menetében szokatlanok. Bizonyára közelebb járunk az igazsághoz, ha számolunk egy (a háromfázisos elgondolás szerint esetleg több) közbülső állapottal is, amikor az eredetivel egyidőben megvolt a fejlődött jelentés is. Tehát eredeti állapot: 'ízzel bíró'; közbülső állapot: 'ízzel bíró' és 'meghatározott ízzel, a keserű ellentétével bíró, dulcis'; végső állapot: 'dulcis'. Már a közbülső állapot is lazítólag hathatott szavunknak eredeti tőszavával való kapcsolatára. Még inkább lazított persze a kapcsolaton a jelentési helyzet végleges kialakulása, amikor is a két szó jelentése már úgy élt egymás mellett, mint 'sapor' és 'dulcis'. Hogy ez egymaga elég lett volna a végleges szakításhoz, nem tudjuk. Az azonban kétségtelen, hogy amit a divergáló jelentésváltozás esetleg nem tudott megcsinálni, azt mindenesetre elintézte a két szó eltérő hangalaki fejlődése. Egyes nyelvjárásainkban, mégpedig nyilván a gyengén í-zőkben azzal vált el a két szó útja végleg egymástól, hogy az áz-ből íz lett, az édes pedig változatlan maradt. Ez a helyzet kerekedett ki a gyengén í-ző köznyelvben, ez rögzítődött az irodalom nyelvében, sőt köznyelvi vagy irodalmi hatásra olyan erősen é-ző vagy erősen í-ző nyelvjárásokban is, amelyekben az első magánhangzó differenciálódása egyébként 1) Az affektív jellegű 'suavis' jelentés most nem érdekel bennünket.