Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)

Tanulmányok - Laziczius Gyula: Átmeneti szókategóriák 14

ÁTMENETI SZÓKATEGÓRIÁK 15 Közismert tény, hogy a legtöbb nyelvben seregestől akad olyan tőszó, amelyről a szótörténész hitelterdemlően be tudja bizonyítani, hogy eredetileg képzett volt. Az olyan magyar szavak, mint apa, erdő, est, fény, folt, kert stb. a mai nyelvállapot szempontjából kétségkívül toszok, de épp oly kétségtelen az is, hogy ezek mindegyike egykor képzett szó volt. Azt, hogy „mai" nyelvállapot, nem szabad mereven értelmezni. Az említett szavak egyikénél-másikánál esetleg több évszázadnyira vissza lehet menni n múltba, és már ott is az a helyzet, mint ma: a kérdéses szó már tőszó. Az „egykor" is csak azt akarja jelezni egész általánosan, hogy egy még régebbi nyelvállapot szerint viszont származék volt az illető. Mi történt tehát ezekkel a szavakkal? Egész durván megfogalmazva az, hogy a nyelvtörténeti változások során átkerültek a képzettek kategóriájából az egyszerű szók kategóriájába, s ma is ott vannak. Valamivel pontosabban ezt úgy is mondhatnók, hogy ezek a szavak bizonyos történések következtében eltávolodtak a származékszók pólusától, és az ellenkező pólushoz tolódlak át. Hogy ez a kategória-váltás nem máról-holnapra történt, ahhoz nem férhet kétség. Itt van pl. az édes 1. 'dulcis', 2. 'suavis' szavunk, amely eredetét tekintve az íz ~R. N. éz 'sapor' származéka. A magyar régiségben valamikor biztosan volt egy nyelvállapot, amikor a naiv beszélő is olyan összetartozóknak érezte e szavakat, mint ahogy ma a büdös és bűz szavakat érzi. Hogy mikor volt és meddig tartott ez az állapot, azt évszámokban természetesen nem tudjuk megmondani, de nyelvi mozzanatokban ki tudjuk fejezni, nyelvi mozzanatokban ki tudjuk jelölni ennek az állapotnak az időbeli határait. Az édes és íz synehronikus kapcsolata a nem-nyelvész beszélő számára akkor és addig volt erős, amikor és ameddig a tőszó 'sapor' jelentése mellett a származék *'saporem habens, sapidus'1

) jelentésű volt, s a hangalaki eltérés sem volt mutatis mutandis nagyobb, mint — mondjuk — egy egyidejű édes — éz eltérése. Később ez a kapcsolat meglazult, majd meg is szakadt. *) Ezt a jelentést megcsillagoztuk, mert a nyelvtörténeti adatokból nem tudjuk kimutatni, feltételezését azonban az etimológiai összefüggés elegendőkép indokolja.