Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)

Tanulmányok - Átányi István: Marcus Wöldike magyar-grönlandi nyelvhasonlítása 152

154 v ÁTÁNYI ISTVÁN kéziében gyakori szétesés és egyszerűsödés jeleit egyáltalán nem mutatja, sőt „egyike a lehető legszabályosabb nyelveknek", csak éppen a grammatikai nemek hiányoznak belőle. A grönlandi eszkimók testalkatra a legközelebbi indián törzsekhez hasonlítanak, nyelvben azonban ezektől éppoly távol állnak, mint a legközelebb lakó európai törzsekétől (ír, kelta, lapp). A nyelv részletes ismertetéséből bennünket a következők érdekelhetnek: A nyelv a szókezdő mássalhangzótorlódást „schva mobile" közbejöttével kerüli el, mint a magyar. Névelői nincsenek: éhben csak (!) a latinhoz hasonlít, még a magyarhoz sem. A melléknév (pl. zöld) egy megfelelő állapot jelentésű ige (zöld lenni) múlt idejének egyesszám harmadik személye. A jelző a jelzett szó után áll. A nyelvtani nemek hiánya a finn, török, perzsa és magyar nyelvekkel mutat egyezést. Hogy ez nem fogyatékosság egy nyelvben, — úgymond —• azt józan ésszel könnyű belátni. A nyelvtani nemek különben is illogikusak, (bizonyosan a babiloni toronyépítés büntetései közé tartoznak, hacsak már előbb is meg nem voltak a héber nyelvben. A névragozás a magyarral azonos elveken alapszik. A melléknévnek nincs fokozása („magnus prse domo"). Feltűnő az aktív képzők és összetételi típusok gazdagsága: ha az ember egészen új, előbb soha nem használt szót alkot is, azt minden eszkimó meg fogja érteni, hacsak az új képzésnél követtük a helyes analógiát.1

) A számnevek hatos, húszas és tizes számrendszer keveredését mutatják. Az igék személyragjai és a birtokos személyragok a személyes névmásokból származnak,2

) mint többek közt a magyarban is. A birtokos személyragok megelőzik az esetragokat s változásokat okoznak bennük. A jelentő mód jelenidő egyesszám harmadik személye egyenlő az igetővel, akár a magyarban. Az igék tagadó ragozása a török nyelvekre emlékeztet. A kérdő partikulának („modus interrogativus"), két-*) „naar man end gipr et gandske nyt og tilforne aldrig brugt Ord ved Composition eller derivation, saa forstaaer dog envher Gronlíender det, naar ikkun den rette analogie ved sammes formation er bleven iagttaget" (142. 1.). 2) ,,Af

Pronominibus personalibus komme baade afformativce terminationes verborum og den Forskiel som der er imellem numeros og personas: og ligeledes ere suffixa intet andet end terminationes pronominum personalium. Suffixa nominum betyde possessive, og suffixa verborum betyde personaliter: . . ." (145. 1.).