Nyelvtudományi Közlemények 50. kötet (1936)

Tanulmányok - Zolnai Béla: Szóhangulat és morphologia 490

494 - ZOLNAI BÉLA részt;1

) kecses józansággal alkalmazni a művészi kihagyásokat;

2

) és még más módozatok, amelyek technikai fontosságát nem is sejti a közönség vagy a rossz író . . . Valamennyi eljárási mód példákkal való illusztrálást igényelne, de végső eredményben — mint minden stílusvizsgálatnál — itt is odajutnánk, hogy marad valami megmagyarázhatatlan plus, ami a szavak érzelmi hatását létrehozza. A szó hatásának lényege nem közelíthető meg tökéletesen a racionális és megfigyelő módszerekkel. GHIL RENÉ — a költői obscurisme egyik leghírhedtebb képviselője, akiről egyik kritikusa3

) azt állította, hogy zenei intuícióval könnyebben megérthető, mint intellektuális logikával —- a költői szavak lényegét nem abban látja, hogy leírnak (megjelölnek) valamit, vagy képekkel ábrázolnak, hanem abban, hogy' szuggerálják és a valóságból álomba ringatják az olvasót.4

) Ez persze megint csak odavezet, hogy a szavak költőiséget nem lehet definiálni. Egyfelől tehát a költők elégedetlenek a szavak kifejező erejével, másfelől pedig alig tudnak számot adni az eszközök ről, amikkel a szavak kifejező erejét fokozzák, mert végeredményben a kifejezőség (expresszivitás) szubjektív hatású és nem boncolható objektív módszerekkel. A szó tehát szuggerál, de sejtelem és titok marad, amint ADY ENDRE mondotta: Szűz borzongások, pompás szavak, új, nagy látások királyfia volnék . .. a szó nekem ópium, Pogány titkokat szívhatok belőle. (Egy csúf rontás.) *•) „Intervention subtile des timbres et de la valeur musicale du langage dans la prose, permettant une tenue harmonique de tout un morceau." 2) „La gráce sobre de l'intervention des ellipses." 3) Choix de Poémes de René Ghil, Paris, Messein, 1928 :9. *) „Mais (de quelques mots sur l'expression poétique et les métriques), il est heureux de dire que presque partout une intuition, une spontanéité plus qu'une attention demurée latente, sut plus ou moins apporter la vraie expression poétique, — don rare, d'ailleurs, qui n'est point l'expression proprement dite ou descriptive, non plus qu'allégorique: mais suggestive, qui doue le réel de prolongement dans le réve, dans le non-percu, et, á son degré conscient, rend participante de Tout universel toute partié de l'Oeuvre poétique." René Ghil, Oeuvre, Paris, Messin, li904:17.