Nyelvtudományi Közlemények 50. kötet (1936)

Tanulmányok - Zolnai Béla: Szóhangulat és morphologia 490

SZÓHANGTJLAT É8 MORPHOLOGIA 493 hősnek: „...egy hangot hallottam, hogy megremegtette az a szívemet! ... Ez a hang dallamos verseket mondott, amilyeneket én még sohasem hallottam, a szerelem olyan" szavait suttogta, amikről én sohasem tudtam s csodáltam, hogy egy ember így is tudhat beszélni.. . Rómeót adták." Az új azonban nemcsak a mot propre alkalmazásában vagy ismeretlen szokatlanságok keresésében, jelentkezhetik, hanem sokkal finomabb árnyalatok formájában ^is. Itt már nem dolgozhatik durva és kézzelfogható tapasztalatokkal a nyelvvizsgálat. De a költők nyilatkozatait el kell fogadni dokumentumnak. MALLARMÉ irodalmi szalonjában — ahol többek között Valéry, Glaudel, Maeterlinck, Verhaaren és George is megfordultak — az egyik látogató1

) följegyezte a Mesternek azt a nyilatkozatát, amely szerint verseiben „tisztább értelmet akart adni a köznép szavainak" (donner un sens plus pur aux mots de la tribu). Ez a kifejezés, így ahogy előttünk áll, igen homályos. Miképen lehet tisztább értelmet, tisztultabb jelentést adni a közhasználatú szavaknak? MALLARMÉnak ez a jelentés-fokozó vágya nyilván abból az érzésből fakad, amelyet TERESCSÉNYI versében láttunk, hogy a költő elégedetlen a szavak kifejező erejével. MAUCLAIR, aki Mallarmé nyilatkozatát megőrizte számunkra, maga is szükségesnek látta, hogy a költővel folytatott beszélgetések alapján bővebben kifejtse a jelentés-finomító eljárások mikéntjét, íme a műhelytitkok receptje: ritmikailag úgy helyezni és olyan foglalatba ötvözni a szót, hogy jelentését kiteljesedve öltse magára és lényegbevágónak, addig soha nem hallottnak mutatkozzék;2

) stílus-atmoszféra teremtése váltakozó módszerrel: elvont dolgokat konkrét szavakkal kifejezve és elvont szavakkal jelölve konkrétumokat;3

) finoman keverni prózába a nyelv hangszíneit és zenei hatásait, harmonikus egységbe olvasztva egy-egy x)

Camille Mauclair, Mallarmé chez lui, Paris, 1935. — Idézi: Th. Spoerri, Festschr. f. E. Tappolet, 1935:270. 2)

„ ... la facon de scander, de placer, de sortir un mot de maniere qu'il revéte toute sa signification et semble essentiel et inentendu jusqu'alors." 3)

„ . . . créer l'atmospihére d'un style en interchangeant l'expression de l'abstrait par des termes concrets et du concret par des termes abstraits." A francia tizenhetedik század ideálja volt: konkrétumokat absztrakt, általános szavakkal kifejezni.