Nyelvtudományi Közlemények 50. kötet (1936)

Tanulmányok - Zolnai Béla: Szóhangulat és morphologia 490

SZÓHA.NGÜLAT ÉS MORPHOLOGIA 491 TERESCBÉNYI GYÖRGY verse (Szavak, Széphalom 1928:113) a szónak végzetszerű hatalmát akarja jelezni: a szavakat belső tartalommal, külső csillogással látjuk magunk előtt és aztán úrrá lesz fölöttünk, szuggerál bennünket a szó. A költő bűvös igéket keres, de nem talál csak banális szavakat, amikbe szeretné beleérezni a mindenséget: -;- ; Mégis leírod: Élet, Álom, Hűség, Hiúság, Sóhaj, Ének, Pedig velük bajos bejárnod A végtelent, s a semmiséget. Mert a szavak, mint a megismerés eszközei elégtelenek, rajtuk keresztül nem férkőzhetünk a Titokhoz: Oh összepiszkolt, összevérzett Papirszeletkék, szóvirágok, Szép hitek, vágyak, álmok, vétkek, Örökvén őrök néznek rátok. Iszonyú őrök néznek, néznek .--.--. Hetedhét-titkon hét pecsétek, S a jégmező lángokban éghet, Nem moccannak a messzeségek. Ebben a pesszimista hangulatban a szavak csődját érzi át a költő: mindaz, amit beleképzel az ember a szavakba, nem igazi visszhangja az elrejtett Valóságnak. A legérzelmesebb és legjelentősebb szó sem fejez ki semmit: Nincs Mámor, Csók, Hir, Dal, Dicsőség, Nem moccannak a messzeségek! Egyszerre áll és forr az örvény A sűrű átokszőtte éjben, Nincs külön Szó és külön Törvény: Az árva kis emberszavaknak Titkai eltemetve vannak Az álmodó Isten fejében. TERESCSÉNYI nagy betűkkel írja az Élet, Álom, Hűség, Hiúság, Sóhaj, Ének, Mámor, Csók, Hír, Dal, Dicsőség szavakat, amivel — mintegy idézőjelben — jelezni akarja, hogy számára ezek a költői nyelvből vett érzelmes szavak semmi pátosszal nem bírnak. A költő megtagadni látszik saját művészi eszközeit, — de az is hozzátartozik a költészet lényegéhez, hogy időnkint és