Nyelvtudományi Közlemények 50. kötet (1936)

Tanulmányok - Virányi Elemér: Arad 477

478 VIRÁNYI ELEMÉR ságú vidéken a magyar helynevek magyarázatában sokszor lehet segítségünkre valamilyen más nemzetiségű népcsoport nyelvében megőrzött helynévi alak. Jelen esetben ilyen nem áll rendelkezésünkre. Arad város nevét mind a környező németség, mind a románság mai alakjában vette át. Ez részükről késői betelepülésre mutat, ami abban az időben történhetett, amidőn a város neve magyar ajkon is .Aradnak hangzott már. Arad jelentését tehát csak úgy tisztázhatjuk, ha a régibb Orod alakot vetjük vizsgálat alá. Helyneveink eredetének kutatása közben szűrődött le az a tapasztalat, hogy ha valamilyen magyar szó személynévként is, helynévként is előfordul, akkor rendesen a személynévként való használat az eredetibb. A helyet (és a rajta keletkezett falut várost, várat) ősi magyar szokás szerint birtokosáról nevezték el. Ebben az esetben is bátran feltehetjük, hogy Arad, régebben Orod város neve nem egyéb, mint e terület első magyar birtokosának, egy Orod nevű embernek a neve, aki minden bizonynyal a helység első telepítője és várának építtetője volt. Tovább vizsgálva mármost nem az Orod (=^Amd) helynév, hanem az Orod személynév eredetét, első lényként azt említhetjük meg, hogy e névnek még régebben, egy 1211. évi oklevelbeli adat szerint Urod alakja volt (OklSz. 1032, mint az úr szó megkérdőjelezett származéka: 'Isti sünt aratores Morodech Moncat Vreh Dudor Vrod Zica [Pannh. Tih. V5

]). Hogy milyen eredetű ez az Urod személynév, azt megvilágítja a GRAGGER RÓBERT felfedezte (1300 körül leírt) Ó-magyar Mária-siralom. Ebben a 'fiacskám' jelentésű fyodum mellett kétszer is előfordul az 'uracskám' jelentésű urodum. Az ó-magyar Urod f=- Orod) személynév tehát nem más, mint az 'uracska' jelentésű ó-magyar urod köznévnek tulajdonnévi használata. Képzésére nézve pedig ez az ó-magyar urod köznév =- Urod személynév nem egyéb, mint az úr szónak ó-magyar korbeli -d kicsinyítő-becéző képzős származéka. Amint ma legkedveltebb kicsinyítő-becéző képzőnk a -cska, -cske, pl. leányocska, fiacska, tyúkocska, galambocska, árvácska, erdőcske, halmocska, falucska, stb., éppen úgy volt az ó-magyar kornak legkedveltebb ilyen képzője a -d. Régi helyes személyneveink vizsgálata kiderítette, hogy e nevek alakulásában nagy szerepet játszik ez a részint kicsinyítő, részint birtokost, valamivel bírót jelentő képző, a -d. A vele képzett köz-