Nyelvtudományi Közlemények 50. kötet (1936)

Tanulmányok - Techert József: Az idegen szavak Csokonai nyelvében 439

IDEGEN SZAVAK CSOKONAI NYELVÉBEN 445 Malheureux" iskolamestere s a „Tempefői" gvárdiánj'a Perföldyé. És hogy ez Csokonainál valóban a reális jellemzés s az egyénítés eszköze, azt igazolja az is, hogy jóformán minden komikus alakjának van a beszédében valami ilyen jellegzetesség, vagy legalább is egy-egy mindvégig ismételgetett, furcsa szólás. Ilyen a „Culturá"-ban Conrad inas: ,,Sist var, asz ikhasz"-a, vagy Firkász secretarius stereotyp szólásai: „No ez már cultura"; „pro primo, pro secundo, etc"; „úgy szólván" stb. S ahol még ez sincs, ott az utasítás bizonyítja költőnk eljárásának tudatosságát: „Ez mindég rácosan fog beszélni" (III, 267; III, 342). Érdekes, hogy Csokonai eljárása még bírálójának, Kölcsey Ferencnek sem tűnt fel, pedig ez néhány évtized múlva ugyanezeket az elveket vallja: „Minden nyelvben vannak mind a komolynak, mind a nevetségesnek tulajdon szavai, szórakásai és szólásformái... A legnagyobb kincsek erre nézve bizonyosan a köznépi nyelvben feküsznek. Egyetlenegy példabeszéd, egyetlenegy saját szójárás, sót gyakran egyetlen szó oagy accent a közember nyersen tréfás vagy egyszerűen naiv beszédében is ellentállhatatlan behatást csinál... A vígjátékban gyakran kétféle nyelvre van szükség; s a felsőbb osztályú mellett bizonyos alsóbb osztályúnak, bizonyos pórnyelvnek is fel kell tűnnie." (1824: A komikumról; vö. HORVÁTH J.: A magy. irod. népiesség 225—6). — Csokonai ennél még messzebb is ment; gondoljunk csak a •.,,Tempefői" alakjaira, az úri szereplőktől le egész Szuszmirig és a pandúrokig: ahány szereplő, annyi külön nyelv. S ha ez egyéni nyelvek egyikét-másikát Csokonai helyenként túlságosan meg is tűzdeli idegen (másutt meg népi) szavakkal, ezt a művészi eljárást nem szabad a purizmus szempontjából bírálnunk (1. G-ESZTESI megállapítását Csokonai idegen szavairól). A komikus hatás kedvéért festi a „Békaegérharc" vagy a „Dorottya" nevetséges küzdelmeit az akkori háborúk franciás szókészletével1

), ezért van tele, különösen a „Dorottya", az idegen divatszavak i garmadáival. Hogy e téren Gvadányi hatott-e költőnkre és mennyiben hatott, azt nehéz volna eldöntenünk; legalábbis öntudatlan Hatásról mindenesetre lehet szó. Említettük már Csokonainak és Főidinek azt az elvét, amely szerint az átvett idegen szavaknak hangalakban nyell)

Idetartozik a „Miiitat omnis amans" s néhány más kisebb költemény is.