Nyelvtudományi Közlemények 50. kötet (1936)

Tanulmányok - Bárczi Géza: Óprovençal jövevényszavak a magyarban 18

24 BÁRCZI GÉZA Limoges-ból, vagy Limoges-zsal szoros összefüggésben lévő valamely délfrancia területről jött hozzánk. Nem kifogásolható eljárás tehát, ha ennek megfelelően zománc szavunk eredetét is vagy a vallon, vagy a provencal nyelvterületen keressük. A mai vallon nyelvjárásokban ilyen művelődési szó természetesen csak francia irodalmi formában van meg, de szinte kétségtelen, tekintve a középkorban éppen a Meuse völgyében virágzó zománcipart, hogy valaha megvolt a szó eredeti népies vallon alakja. Ez a germán *smalt-ból eredetileg csak *smalt, ill. a nominativasban * smalz lehetett. E hangalakkal kapcsolatban két probléma merül fel: az / vokalizálódása és a szoeleji mássalhangzótorlódás kérdése. Minthogy szavunk átvételének idejét a XII. századnál régebbre nem merném tenni, számot kell vetni az / vokalizációjával, mely az északi nyelvterületen a VII. századig,1) sőt szórványos esetekben még a latin korszakba nyúlik vissza2

) és a XI. század vége felé már általános. A vallonban azonban az u -= l, ha egyáltalában megvolt, igen korán eltűnt,3) s így a XII. században egy esetleg még meglevő, de mindenesetre fölötte archaikusán ható *smalz mellett az általános ejtés *smaz lehetett, a mai hangállapotot figyelembe véve föltétlenül nyújtott a-val.4) Ebből a magyarban minden nehézség nélkül megmagyarázható a szmálz, zmálc alak (még a smálc (-< ném. smalz) -cal való kontaminációra sem kell gondolni),| hiszen a másodlagos l-es alakok nem ritkák, vö. imáid, álcs stb.; sőt az sem lehetetlen, hogy szmácc-bó\ elhasonulásal közvetlenül fejlődik a szmánc, zmánc alak is, a szmálc közbeiktatása nélkül, vö. Venecce =- Vcnence s- Velence. A szókezdet problémáját eldönteni voltaképen lehetetlen, mert ez a szó ebből a szempontból, úgy látszik, egyedül áll. A szó belsejében ez az s zöngés mássalhangzó előtt {h-n keresztül) eltűnik,5

) de a szó elején másként állhatott a dolog. Annyi bizonyos, hogy a vallonban prosztétikus í =- e nem fejlődött, vagy igen korán visszafejlődött, s helyette mássalhangzós szóvég után, vagy *) MEYEB-LŰBKE : Hist. Gramm, der frz. Spr. 137 kk. 2) E.

RICHTEE, Beitráge zur Geschichte der Romanismen I, 114—45. 3) Rom. XVII, 565. 4) Vö. mai vall.

páme -c pálma, ma -s malum, tcháfe -= *calefat, tchacé -= calcellum stb. 5) Rom. XVI, 123; XVII, 564.