Nyelvtudományi Közlemények 50. kötet (1936)

Tanulmányok - Bárczi Géza: Óprovençal jövevényszavak a magyarban 18

ÓPROVENgAL JÖVEVÉNYSZAVAK A MAGYAEBAN 23 rendezkednek be, azaz a XII. század első felétől. Ilyen eredetit zománc minálunk is viszonylag nagyobb számmal akad, és MIHALIK szerint a keresztesek terjeszthették el. Erre a föltevésre azonban szükség nincs, hiszen a közvetlen érintkezés is megvolt Dél-Franciaországgal mind a kolostorok, mind a meglehetősen sűrű kereskedelmi forgalom révén. Ityen francia eredetű zománcmunka, északkeleti is, de főként limoges-i jellegű, sok lehetett Magyarországon már a királyság első századaiban, hiszen tudjuk, hogy kolostoraink és templomaink gazdagon voltak felszerelve, a régi inventáriumok, tanúsága szerint. Magyarország azonban nem maradt meg a külföldi ötvösmunkák megvásárlásánál, hanem — az ötvösség legrégibb, legnemzetibb, honfoglalás előtti múltra visszatekintő művészetünk lévén — természetes, hogy a magyar mesterek saját műhelyeikben megpróbálták értékesíteni a külföldi ösztönzéseket is. A Magyarországon készült különböző fémdísztárgyak egybeolvasztják, átmunkálják a francia, olasz, német és byzánci hatásokat, megtoldva valami külön, sehol másutt,fel nem lelhető s ezért nemzetinek tekinthető vonással. így pl. egy Monostorapátiból származó XII. századi franciás stílusú feszületünkön a kétségbevonhatatlanul francia típus mellett a lágyékkötő határozottan byzánci ízlésre mutat. Volt német hatás is, de jóval gyöngébb, kevesebb nyomot hagyott, s a régibb emlékek jellege határozottan franciás. így a zománckészítés is megjelenik nálunk kimutathatólag már a XII. században, bár természetesen okleveles bizonyítékaink nincsenek rá. E korból származó gyér emlékeink persze magukon viselik a kísérletezés jellegét, színeik fakók, anyaguk gyenge, műszaki eljárásuk kezdetleges. Típusuk minden kétséget kizárólag limoges-i, bár magyaros, helyi színeződésüek. A limoges-i zománcnak ilyetén utánzása éppen nem meglepő, s csak annyit jelent, hogy a XII. században nemcsak spanyol, angol és olasz ötvösműhelyekben foglalkoztak e nagy kelendőségnek örvendő cikkek másolásával, hanem minálunk is. Ennek legjellegzetesebb bizonyítéka az ú. n. győri lelet (XII. század). E tárgytörténeti meggondolások tehát arra a következtetésre visznek, hogy a zománc ismerete, nem számítva a byzánci hatást, mely, mint láttuk, szótörténeti szempontból nem jöhet szóba, esetleg a Meuse völgyéből, de nagyobb valószínűséggel