Nyelvtudományi Közlemények 50. kötet (1936)

Tanulmányok - Bárczi Géza: Óprovençal jövevényszavak a magyarban 18

ÓPROVENCAL JÖVEVÉNYSZAVAK A MAGYARBAN 21 zomalczos (OklSz.), Huszti: Aen. 29: szomántzal, Kecsk: ÖtvM. 383: zomálcz, Radv.: Csal. II, 57: zomanch, 83: zomalczos stb. (NySz.) és sok más XVI—XVII. századi zománc adat, így a Radvánszky okiratgyüjteményben mintegy 100 példa.1) Az első csoport kétségtelenül középfelnémet (vagy ófelnémet?) smalz-ra megy vissza. SIMONYÍ, ki szavunkkal tüzetesen foglalkozott,2

) s az / =- n változást igazolta, mind a z-, s-, mind a z-, s- kezdetű alakokat a németből származtatja, s fejtegetését elfogadja a DOL. is. A németből azonban csak az §-, z- szókezdet magyarázható meg kifogástalanul, az s-, z- nem. A germanisták ugyanis egyértelműen azt tanítják, hogy már az ófelnémetben élesen elválik az s, f betűvel jelölt hang aj betűvel jelölttől, s ezt a jelenséget tigy magyarázzák, hogy a j = s, az s = s (s-féle hang) .3

) Ez utóbbinak magyar megfelelője, mint köztudomású, á vagy z. Igaza van viszont MüNKÁcsmak,4

) hogy a déli szláv alakok (horv. zumcmce, zumanac, szerb zumance, dalm. xomalcze (Verancsics) magyar eredetűek, s így a magyar szó forrásai nem lehetnek. Ily jellegzetesen művelődóstörténeti szó eredetét, úgy vélem, a tárgytörténet gondos vizsgálata nélkül nem lehet megoldani. Vizsgálódásainkból eleve kirekeszthetjük a byzánci zománc szerepét, mert bár kétségtelen, hogy az Árpádok idejében a byzánci zománc Magyarországon ismeretes és kapós volt, a byzánci görög műszavaknak (r\ s'Yxaocuc, zá. ^eipisDTá epya)5

) a magyar szóhoz semmi közük sincs. Nyugateurópában a X— XIII. század között a zománckészítésnek két nagy központja van. Az egyik a Rajna, a Moselle és a Meuse völgye, a másik Limoges.6) Hogy e kettő összefügg-e egymással, az vita tárgya. A német, s nyomukban a magyar műtörténészek szerint a limoges-i zománc a rajnavidékinek függvénye, minthogy mind a kettő rekeszzománc; a franciák szerint a kettő egymástól füg*) Nyr. X, 99. 2) Nyr. X, 98 kk. 3) BEHAGEL,

Gesch. der deutschen Spr.: Grundr. der germ. Phil. 19113

,

216—217; BRAUNÉ: Althochdeutsche Gramm. 3

~

4

, 142, 156;

SCHATZ, Altbair. Gramm. 82; FRANCK, Altfránkische Gramm. 127, 130. 4)

NyK. XVII, 84. 5)

MORAVCSIK GYULA szíves közlése. 6) Grandé Encycl. XV, 872 kk.; Encycl. Brit. VIII, 417; MICHEL, Hist. de l'Art. I, 2: 842 kk.; ZIMMERMANN : Allgem. Kunstgesch. I, 471; ÉBER, Művészeti Lexikon II, 630.