Nyelvtudományi Közlemények 49. kötet (1935)

Értesítő - Zsirai Miklós: † Gombocz Zoltán. V

X ZSIRAI MIKLÓS Saussure-ig. De már pályája legelején sem érte be a személytelen ismertető, a szorgalmas közvetítő, az átültető tiszteletreméltó szerepével: éles szeme mindig talált igazítani valót, továbbfejleszthető!. Nagyon tanulságosak ebben a tekintetben a Jelenkori nyelvészet alapelvei (Nyr. XXXI), Nyelvtörténet és lélektan (Nyr. XXXI—XXXII), A nyelvek egysége (Szerda 1906), Képzettársulás és jelentésváltozás (MNy. VII), Nyelvtörténet, lélektan, társadalmi lélektan (Társadalomtudomány I), Változás és törvény a nyelvtudományban (u. o.), Leíró nyelvtan, történeti nyelvtan (MNy. XXIII), valamint a Nyelvhelyesség és nyelvtudomány (MNy. XXVII) című dolgozatai. írójuk hálára kötelezte a tudomány magyar munkásait, mert új szempontokkal, friss elvekkel, korszerű eszmékkel bővítette látókörüket, de nagy szolgálatokat tett kifelé is, mert a túlnyomóan indogermán nyelvi tényekre épített elméleteket megtisztította az egyoldalúság hibáitól. — A kapott és az adott aránya lassanként egészen megváltozott: végig figyelemmel kísérte ugyan a külföld újításait, örömmel üdvözölt ugyan minden értékes vívmányt, de hova-tova egyre jobban belemélyedt önálló nyelvfilozófiai és nyelvlélektani vizsgálataiba. Minden föltétele, kelléke megvolt, hogy függetleníthesse magát, hogy a legeredetibb úttörőkkel, a leghivatottabb rendszeralkotókkal föl vehesse a versenyt. Aki elolvassa az Állathivogatók és állatnevek (MNy. VII), Hangutánzás és nyelvtörténet (MNy. IX), Nyelvtörténeti módszertan (MNyK. 1.1), Jelentéstan (Tudományos Gyűjtemény 16.), Mi a mondattan? (MNy. XXV) és a Funkcionális nyelvszemlélet (MNy. XXX) című tanulmányokat, bajosan tudná eldönteni, min csodálkozzék inkább: a pozitív ismeretek tömegén, a tapasztalatok bőségén, vagy a kritika fegyelmezettségén, az eredeti meglátások mélységén, az átfogó képesség nagyságán? Igazában nem is csodálkozik az olvasó, mert a gondolatmenet oly logikusan egyszerűnek, az eredmények oly természetesen folyóknak, önként kifeslőknek tűnnek föl, mint valami rég ismert elemi igazságok. Majd csak a jövendő mutatja meg, milyen hatásuk lesz Gomboez e klaszikusan tömör tanulmányainak nyelvészetünk alakulására. Annyit azonban már most is bízvást megállapíthatunk, hogy a nyelvi élet szövevényét nálunk eddig senki sem oldozta Gomboczhoz hasonló rátermettséggel és sikerrel, sőt arról is meg vagyunk győződve, hogy általános nyelvtudományi tanulmányainak egyikét-másikát az egyetemes szakirodalom legsűrűbben emlegetett