Nyelvtudományi Közlemények 49. kötet (1935)

Tanulmányok - Lakó György: A permi nyelvek szóvégi magánhangzói (II.) 141

162 LAKÓ GYÖRGY végmagánhangzók az ős-permiben'lekoptak, az egyetlen ide vonható jövevényszó is megerősíti. T. i. egy kétségtelenül korai ős-permi kori csuvas eredetű szó, melynek átvett alakja -a végűnek rekonstruálandó, mind a zürjénben, mind a votjákban végmagánhangzó-hiányt tüntet fel: zürj. (WICHM.) I. U. V. S. L. P. ket's 'Hasé' | votj. (WICHM.) U. ket'é, M. J. ket's cZiege',

Gr. ket's v. lud-k., MU. kets 'Hasé''-= ős csuvas *kaca [1. WICHMANN, TLP. 73]. Fentebbi feltevésünkkel kapcsolatban ki kell még térnünk arra is, hogy ez egyszersmind azt az állítást is magában foglalja, hogy e szavak nominativusában a lekopás idején a hangsúly helye állandó volt, — nem eshetett az utolsó szótagra, mert a magánhangzó elveszése mindig feltételezi annak hangsúlytalanságát, s valamely végmagánhangzó szabályos lekopása csak szabályos hangsúlyviszonyok (leginkább kótszótagú szavakról lévén szó, az első szótag haugsúlyozottsága) mellett volt lehetséges. Ez alapon az ős-permi *-e (-a) lekopását közvetlenül a csuvasokkal való érintkezés kezdetére kell tennünk, mert tudjuk, hogy az ős-permi kor végén a hangsúly már szabad volt (vö. WICHMANN, Vok. 93). Hogy a feltételezett szóvégi *-e és *-§ eltűnését is minden esetben lekopásnak tulajdonítsam, arra vonatkozólag nincsenek támpontjaim. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy az *-e és *§ bizonyos feltételek mellett magas, ill. alacsony nyelvállásúvá is válhatott s azután osztozott az eredetileg is ilyen véghangzók sorsában. E többé-kevésbbé hypothetikus megállapítások után térjünk rá a biztos tényekre, rajzoljuk meg a késői ős-permi kor szóvégi vocalizmusának képét. Megtehetjük egy mondatban : a késői ős-permi korban finnugor eredetű névszók végén csak a legalacsonyabb nyelvállású (a) és a legmagasabb nyelvállású (-i, -i) magánhangzó állhatott. Ezt az eredményt teljesen megnyugtathatottak találhatjuk már akkor is, ha más nyelvek területén végzett végmagánhangzo-kutatásoknak az eredményével összevetjük. Világosság kedvéért szórólszóra ide iktatok GOMBOCZ ZOLTÁN egy ránk nézve is fontos értekezéséből néhány sort, melyek minden további magyarázat nélkül beszélnek: „az ősmagyarban a rag (jel, képző) előtti tővéghangzó csak a legalacsonyabb (a, fi) és a legmagasabb nyelvállású (i=*u,