Nyelvtudományi Közlemények 49. kötet (1935)

Tanulmányok - Lakó György: A permi nyelvek szóvégi magánhangzói (II.) 141

A PEKMI NYELVEK SZÓVÉGI MAGÁNHANGZÓI 161 hogy az e és § mellett az e is tflyan hang, melynek abszolút szóvé^ gen való lekopása már az ős-permiben megtörténhetett. Ha végiglapozzuk u. i. azokat az oldalakat, melyeken a zűrjén végmagánhangzó-hiány eseteit tárgyalom, hiába keresünk itt oly csoportot, melyben a zürj. -0 ~ votj. -j-vel szemben a mai finnben -d állna. Ily etimológiát mindössze kettőt ismerek, azonban ezekhez is szó fér. 1. Zürj. (WIED.) ai 'Vater, Greis; Mannsperson, Mánnchen (von Tieren)', (WICHM.) I. aj, (GEN.) KP. aj 'Vater', (SACH.) aj oTeu;, caMen,' | votj. (WICHM.) G. aj, aji, J. aji- 'Vater; Mánnchen (von Tieren)', (MŰNK.) aj atya'; aji, Kaz. ajé 'hím, kan' | fi. dija [1. WICHMANN, WotjChr. 7. sz.]. 2. Votj. (WICHM.) J. S. pizni, G. pjzúi, (MŰNK.) pizni, pizni 'Schlinge, Dohne' | fi. pynnd c

eine Art Schlinge'

(~^*pytnd) | ? IpS. baste 'vinűnea ligamina, quibus vasa lignea connectuntur' [1. WICHMANN : Vir. 1914, 100. o.; TOIVONEN, Affr. 205. sz.]. A szó belsejében eredetileg *cn állott. Az első példában — bárhogyan függjenek is össze az aj, és aji (etc) alakok — kizártnak tartom, hogy az előbbi az utóbbiból rövidült volna. A fi. dija megfelelője csak az aj alak; a hoszszabb aji stb. alakokban már képző rejlik, így e példában a votj. -j, (-1) <s> fi d megfelelés csak látszólagos. — A 2. példában pedig a votják végmagánhangzót oly szóvégen magában nehezen kiejthető mássalhangzó-csoport előzi meg, amilyenhez hasonló után a zürjónben sem történt meg a lekopás. Feltehetjük tehát, hogy e szóban nem minőségénél, hanem fonetikai helyzeténél fogva őrződött meg a véghangzó, s így ez a példa bizonyos mértékben más számítás alá esik. Figyelembe véve mármost azt, hogy nincs egy oly példánk sem, melyben a votják a finn szóvégi -á'-vel szemben a végmagánhangzót — lekopásra lehetőséget nyújtó fonetikai helyzetben — el ne vesztette volna, felállíthatjuk a következő tételt: már az ős-permiben lekopott minden olyan végmagánhangzó, amely fgr. kori elődjének a finnben -a a folyatója, ül. -a volna, ha a megfelelő finn szót ismernénk. Hogy ez a bizonyos ős-permi hang a korai ős-permi korban is a volt, ill. valami ehhez nagyon közel álló hang, esetleg e, az csak valószínű, de nem bizonyítható. Mindenesetre a föntebbi megállapítás azt jelenti, hogy az ős-permi lekopás egy feltételét a végmagánhangzó qualitásában kell látnunk.— Végül megjegyzendő, hogy azt a feltevést, mely szerint az -£ (-á')-féle Nyelvtudományi Közlemények. XL1X. 11