Nyelvtudományi Közlemények 48. kötet (1931)

Tanulmányok - Laziczius Gyula: Bevezetés a fonológiába. I. 1

BEVEZETÉS A FONOLÓGIÁBA 2& A fonológiai hangkülönbségek azonban nemcsak a szóalkotásnál kapnak szerepet. A nyelvet nem izolált szavak teszik gondolatközlésre alkalmas jelrendszerré, hanem az a képesség, hogy vonatkozásokat tud létrehozni a szavak között, egymás mellé vagy alá rendelve, kisebb-nagyobb egységekbe fűzve őket. A vonatkoztatás legtöbbször külsőleg is nyomot hagy a szavak testén. A morfológiai elváltozások a szavak hanganyagát érintik, innen van az, hogy a két terület határai meglehetősen összefolynak. Sajátos témakörében nem ér véget a hangtan, átcsap az alaktanba, ahol a vonatkoztatások okozta hangelváltozásokat vizsgálja. A fonológia tehát nem áll meg az izolált szó bűvkörében^ kiveszi a részét a formai kérdések tárgyalásából is. Ilyenkor persze már nem azt kérdi, hogy melyek a szóalkotó, jelentésdöntő hangelemek, hanem hogy milyen hangeszközökkel él a nyelv az alaki vonatkoztatásoknál. A fonológiának ez az ága az alaktani fonológia, más szóval morfonológia.1

) A fonémek számos nyelvben sokszor váltakozást mutatnak ugyanazon paradigmán belül. A németben pl. igen nagy szerepet játszik az „ablaut" néven ismert alternáció az erős igék időkategoriáiban (bindet— bánd, hebt—hob, stb), vagy az „umlaut" a többesszámnál (Gast—Gaste). A váltakozás négyféle lehet. Váltakozhat a főném : 1. korrelativ párjával, pl. ógör. puxpá — piotpac magyar kéz— kezet, népny. cél: celet (Erdély), fa — fák; népny. számíja — számíjjar számíjuk — számíjjuk, számi játok — számíjjátok, számíják — számíjják (Dunántúl), ahol is a rövid—hosszú mássalhangzó főném váltakozása két módkategoriát különít el; 2. egy disjunct fonémmel, pl. a német kqnnte — könnte, magy. nő — neje, bíró — bírák, népny. adó — adqja, temető — temetei (Göcsej) stb.; 3. főném csoporttal, pl. fr. chevaux

—

cheval, magy. hó — havas; 4. hanghiánnyal (zéró phonique), pl. tót den— dna, magy. érdemel — érdemli, bokor — bokrot, népny. liter — litret. Az alaktani funkcióval bíró, váltakozó fonémeket morfonémeknek hívjuk. Ilyenek a magyarban az e \ é, e | ő, j \ jj stb. Ez az x) Az elnevezés TRUBETzKOY-tól (Über die „Morphonologie", Travaux I, 85—8) való.