Nyelvtudományi Közlemények 48. kötet (1931)
Tanulmányok - Laziczius Gyula: Bevezetés a fonológiába. I. 1
BEVEZETÉS A FONOLÓGIÁBA 27 A magyar magánhangzók rendszerére nagyon jellemző a rövidhosszú korreláció (vö. baba: bába, kemény : kémény, por: pór, ivás: ivás, fül: fül, tör: tőr, ujjból: újból), de ez az időtartamkülönbség, mint kifejező eszköz, nincs annyira kihasználva, mint pl. a csehben, ahol kaly : káli: káli: káli — myli: műi : mily : myli-íéle kombinációk is lehetségesek, különböző jelentési és alaktani árnyalatokkal összekötve. Viszont ha a mássalhangzók zöngés-zöngétlen képzését tekintjük, a magyar használja ki jobban a lehetőségeket. A magyarban 7 korrelativ fonémpár jön itt számba (p : b, t:d, ty : gy, k: g, sz\z, s\zs, f: v)l ), a csehben ugyanennyi (p:b, t:d, f :d\ h: eh, s:z, s:z, f:v). Szókezdő helyzetben mindkét nyelv éles különbséget tesz zöngés és zöngétlen főném között (pika : bika, tél: dél, kép: gép, szár: zár, sir: zsir, fél: vél; pil: bil, ten: den, télo : délo, hoditi :choditi, svon:zvon, siji:3iji, frakivrak). A magyarban szövegén is ez a helyzet (láp : láb, vét: véd, rak: rag, mész: méz), a csehben már nem^ ott nincs fonológiai különbség szóvégi zöngés ós zöngétlen mássalhangzók között (vö. MATHESIUS, La structure phonölogique du lexique du tcheque moderne,Travaux I, 73). A magyar példáknál bizonyára feltűnt mindenkinek, hogy egyes fonémpárok egyáltalán nincsenek képviselve. Hiányzik a megfelelő szópár a szókezdő és szóvégi ty: gy-re, és a szóvégi s: zs, f: f-re sem tudnánk a mai nyelvből kielégítő példát idézni. A régiségben és a népnyelvben még csak akad egy réf "rőf" : rév, de az s:£S-re már csak a darás: darázs, párás:parázs-féléket tudnók említeni, azonban így olyan szavak kerülnének egymás mellé, amelyeknél az alaktani helyzet nem azonos. Itt egy lényeges kölönbségre kell ügyelni. Más az, ha a nyelv nem használja ki az adott lehetőségeket, és más, ha nem is használhatja ki őket. Különös véletlen, hogy a magyar irodalmi nyelvben csak egy szó kezdődik ty-véi, a tyúk. Mivel ennek zöngés kezdetű párja igyuk) hiányzik, hiba volna azt mondani, hogy a magyarban a ty: gy korreláció szókezdetén nincsen. Van, csak kihasználatlan. A lehetőség megvan, de a nyelv nem él vele. Lappangó lehetőség ez, akárcsak a ty.gy, f:v is a szóvégén. A csehben másként áll a dolog. Ott általában zöngétlen „kihangzás" dívik, legalább is a a) A e: dz, cs : dzs szándékosan maradt ki az összehasonlításból. Nincs ugyanis szópár, amelynél e páros fonémekhez jelentési különbség kapcsolódnék.
