Nyelvtudományi Közlemények 47. kötet (1928)

Tanulmányok - Tolnai Vilmos: A nyelvújítás - II. 1

A NYELVÚJÍTÁS 37 nézi" (Bácsm. Jel. 2). Nem a szöveg betűjét fordítja, hanem hangulatát akarja áthozni nyelvünkbe. Ezért már első műveiben a nyelv teljes szó- és- szóláskészletével dolgozik: befogadja kora irodalmának új szavait, keresi a ritkát s a szokatlant, ha színes és kifejező; kedveli a régiség- s a népnyelv szavait; a német eredeti új magyar összetételek szerkesztésére bírja, különösen változatos és újszerű a jelzős összetételekben. Minthogy sok idegen szóra nincs még magyar szó, megtartja az idegent; néhol magyaros végzettel, néhol magyarosan továbbképezve, de igen sokszor teljesen, a maga eredeti alakjában (assemhlé, concert, sMáv, tour). Tudja, hogy ezért „litterátori eretnekséggel" fogják vádolni, nem istenné „a' Poézis' fentebb nemében", eposzban, drámában, de a regény bizalmas formájában „ezeknek megtartása kedves negligéet ád" előadásának; nem magyarázza az idegen szavakat lapalji jegyzetben, hanem könyve végéhez csatol egy kis magyarázó felsorolást, és — ez nagyon jellemző a fiatal KAZINCZYT — nem próbál szót csinálni: „még boldogtalanabb gondolat lett volna, szófaragásra vetemedni nem akartam". (Bácsm. Jel. 5). Ebből érthető meg az a szigorú bírálat, melyet BARTZAFALVI Szigvártjáról a Kassai M. Museumba írt1

) s mely négy, illetőleg öt pontjával az ortológiának első megfogalmazott hitvallása. Az idegen szavak megtartására : (1) „Nyelvünknek tagadhatatlan készületlenségén, 's következésképpen (2) szűk-voltán felyűl, (5) a' leg-virágzóbb Nemzetek' példái" bátorítják, még pedig mellőzve a franciát, olaszt és angolt, elsősorban a német irodalom példája. A 80-as években még több az idegen szó, a 90-es évek termékeiben az idegen szó kevesbedik, de nő a száma az idegenszerű kifejezések, szólások és kapcsolatok előfordulásának. A szófaragástól azonban tartózkodik; szabálytalan képzést is alig-alig találunk szavai közt, elvonást is csak egyetlen egyet, a dölyf-öt, pedig korában ez volt egyik legdivatosabb és helyesnek tartott módja a szócsinálásnak. A fogság-előtti KAZINCZY még egyáltalán nem erőszakos újító, nem szócsináló, hanem igenis nyelvművelő, kinek stílusa szép, színes, sokoldalú, simul tárgyhoz, időhöz; BÁRÓTZI pályájának folytatója, aki irtózik a BARTZAFALviak erőszakos és idétlen szófaragásaitól. Irodalom: IMRE SÁNDOR, Kazinczy F. nyelvújítása : ARANY, Figyelő. 1861—62; IMRE S. A nyelvújítás óta divatba jött . . . szólások bírálata. 1873. SIMONYI ZS. A nyelvújítás és az idegenszerűségek. 1891. x) 1788,

I, 178.; 1. 90. pont.