Nyelvtudományi Közlemények 47. kötet (1928)

Tanulmányok - Tolnai Vilmos: A nyelvújítás - II. 1

26 TOLNAI VJLMOS Pályatételek. 109. KULCSÁÉ ISTVÁN PÁLYATÉTELE. A szaknyelvészeknél sokkal inkább érdekelte a magyar nyelv sorsa azokat, kik egyrészről a tudományos élet s az irodalom, másrészről az eleven élet, a közönség, a nemzet közt középhelyen állva aggódó figyelemmel kísérték á nyelvújításnak már-már minden korlátot leromboló előtörését, mely szoros kapcsolatban volt a nemzeti művelődós valamennyi kérdésével. A főkérdés az volt: szűk-e, tökéletlen-e nyelvünk, szükség van-e fejlesztésére, mint a külföld vallotta, s vele sokan itthon is; vagy pedig annyira tökéletes-e, hogy pallérozására nincs is szükség, mint sok elfogult vérmes magyar hirdette. A GÖRÖG-KEREKEs-NuNKovics-féle „jutalom-kérdés" példájára, melynek értékes eredménye a Debreceni Grammatika volt, tíz évvel később a lelkes KULCSÁR ISTVÁN tűz ki pályatételt a Magyar Kurir 1804-i évfolyamában1

) A feleletre váró három kérdés a következő volt: „Mennyire ment már a' Magyar Nyelvnek ki míveltetése? Mitsoda eszközlések s módok által kellene azt nagyobbra vinni? Mikép lehetne ezen eszközöket foganatosakká tenni?" A kérdésekre huszonegy felelet érkezett, fényes bizonyítókául annak, mennyire foglalkoztatta azt a kort a nyelv ügye. A pályabírák : PRÓNAY SÁNDOR báró, SCHEDIUS LAJOS, VIRÁG, RÉVAI, VERSEGHY és KULCSÁR ISTVÁN három művet ítéltek jutalomra méltónak : Kis JÁNOS ev. lelkész, PÁNTZÉL PÁL ref. prédikátor és PUTZ ANTAL kath. plébános munkáit; a pályázók közt volt MÁTYÁSI JÓZSKF és TELEKI LÁSZLÓ gróf is, aki á „jutalom kívánása nélkül" adta be dolgozatát. Kis, PÁNTZÉL, TELEKI és MÁTYÁSI pályaművei 1808-ban jelentek meg, míg PUTZÓ, élessége miatt „nem jöhetett ki", azonban a szerző 1824-ben maga kiadta. E pályázat a XIX. század elejének egyik legértékesebb közművelődési eseménye; a dolgozatok nemcsak összefoglalják mindazokat az eszméket, melyek BESSENYÍ Jámbor Szándéka óta elszórtan már felvetődtek, hanem kiindulópontul szolgáltak a jövőnek s magukban foglalták szellemi életünk további fejlődésének csíráit. A munkálatoknak egyik sarkalatos pontja természetesen a nyelvújítás. Érdekes megfigyelni, hogy a pályázók között a szigorú ortológizmustól az engedékenyebb, de józan neológizmusig minden árnyalatot megtalálunk. Az ortológiát a Debreceni Grammatika álláspontja képviselte, mely csupán a tudományos műnyelvben engedett meg újítást, a költői irodalom-J) II. negyed, 31 szám.