Nyelvtudományi Közlemények 47. kötet (1928)
Tanulmányok - Tolnai Vilmos: A nyelvújítás - II. 1
A NYELVÚJÍTÁS 25 szót. 3. Határozzuk meg pontosan a rokonjelentésű szavak értelmét. 4. Ugyanegy szónak más-más fogalomkör szerint más-más jelentést adhatunk. 5. Aknázzuk ki a tájszavakat. 6. Ha már valóban új szót csinálnunk kell, képezzünk ilyeneket jó tövekből és helyes képzőkkel, vagy összetétel útján a nyelvtan útmutatása szerint, ahogy műve 56—60 §§-ban előadta. 7. Utolsó szükségben tartsuk meg az idegen szót, de származékait magyar képzővel alakítsuk (regula: reijulázás, regulásság, nem pedig: regulatio, regularitas.1 ) 8. Az új szólások alkotásában a magyar szófűzést kövessük; ha lefordítjuk, ne ellenkezzenek a magyar gondolkodással. Ezek mind olyan elvek, melyek alapjukban véve teljesen helytálltak, míg a közéleti prózáról volt szó; az alkotó költőnek, a nyelvművésznek azonban szűkeknek bizonyultak e határok. Általában a nyelvszokást veszi zsinórmórtékül, idézve QuiNTiLUNUst: „consvetudinem sermonis vocabo consensum eruditorum" *) de hozzáteszi: „Eszünkbe vegyük mindazáltal, hogy Quintilian ezen Helyeken a' Doctusokonn és Eruditusohonn nem tsupán a Xáterátorokat, hanem általlyában a' kitsínosodott, megvilágosodott előkelőbb Polgárokat érti".3 ) Irodalom: KULCSÁR FERENC : Nyr. XIII, 510, 556 ; — VELLEDITS L.: MNy. VIII. 17. — THIENEMANN : EPhK. XXXVI, 111.; — BADITS F. Az első m. irodalom-történetíró. Irodt. Közi. 1897, 133. 108. CZINKE FERENC, RévAinak nem méltó utóda az egyetlen magyar tanszókén, a teljesség kedvéért említendő. Szorosan ragaszkodva a Debreceni Grammatika betűjéhez, még nagynevű elődjét is támadja előadásain és az Új Holmi (I. II. 1810) c. röpiratában. A nyelvújításnak esküdt ellensége, nem lát benne mást, mint nyelvrontást. Korlátoltságát és tudatlanságát nem menti az sem, hogy vaskos, de igen jóízű népiességgel írt, olyanformán, mint DUGONICS és SZAITZ LEÓ, az egri tüzes szervita. írásainak érdemi részével nem a legsimábban bánt el SZEMERE PÁL, UNGVÁRNÉMETI TÓTH LÁSZLÓ és TOLDY FERENC. Irodalom: KELEMEN BÉLA : EPhK. XV, 719 ; — SZVORÉNYI J. Feji. 17 ; — SIMÁI Ö. MNy. IX, 268, 271; XIV, 114. 1) Később ugyanez SZILY KÁLMÁN elve. 2) Quint. Lib. I. Cap. 6. 3) Lit. Esm. 87.
