Nyelvtudományi Közlemények 46. kötet (1923)
Tanulmányok - Losonczi Zoltán: A magyar tővéghangzók - II. 402
A MAGYAR TŐVÉGHANGZÓK 447 mehet vissza, legrégibb adatainkat e-vel is. Mi lehet annak az oka, hogy a -vány előtti o-val szemben -vény előtt rendszerint e-van? A legnagyobb valószínűség szerint az, hogy a vény képző elég gyakran v-tövű igékhez is járul (jövevény, szövevény, növevény), míg a -vány csak ritkán. Mivel pedig a v tövek é majd e hangot vettek fel a képzők, ragok előtt, ez a -vény elé egyéb igék után is átterjedt. A y-tövek nyíltságod eredményező hatását léhát itt is látjuk. Más esetekben ismét a nyilthangzós illeszkedés mutatkozik e képzőcsoportban is. Ezt látjuk a Eá^Tay, aaiiráy 1109 példákban, ez eredményezhette a vala télé alakot is. Vö. még tvygaztalachya I)ebr.-k. IV. 553; vigaztolaya Lobk.-k. I. 191. A nyelvemlékeinkben nyíltnak jelölt (1. NyH.tí 80) teremte, ydwezeyte, zerethe, yngerkede, zerze. mene féle alakok eredete is legalább részben hasonló lehet. Illeszkedést látunk a -vány képző előtt is egyes példákban; 1. asauuagi 1055;. Asawanthu 1252; halawan 1485; ezek analógiájára alakulhatott: oltauan 1358. Nyílt e-nek is olvashatjuk nyelvemlékeinkben a tővéghangzónak a -vén képző előtt ritkán előforduló eseteit is: keretien Jók.-k. 72; emele •íreen Keszth.-k. 192. A -va, -ve előtt egyes nyelvjárásainkban is a, e állandósult. Pl. készétteve, mondává, épétteve HALLER : A légrádi tájnyelv 12; ütieve, dögleve, mondává, szántava stb. Nagykanizsa NyP. XLVIII. 18. E nyelvjárásokban a kiegyenlítődés más irányú volt, mint a göcseji nyelvjárásban. A -va -ve és -ván, -vén előtt csaknem minden esetben és a -vány, -vény előtt is gyakran nyelvemlékeinkben kiesett a tővéghangzó. így a -vány, -vény előtt ugyanazokban a szavakban is hol megvan, hol nincs. Példák hiányzó tővéghangzóra: Habran 1489; Kethwen 1389; Orthwan 1428; yrthwan 1458/1469; yrtuan 1330; orthwan 1523; Orthtcan 1502; vö. még: gyujtvány, halvány, iratvány, irotvány, orotvány, ortvány, töltvény, égvényes föld MTsz. A kétszótagú szavakhoz e képző már kódexeink korában is rendszerint tővéghangzó nélkül járul; pl. maradvány- 1569 ; ragadwany Erdy-k. 641 ; (de 1. ragadovány NySz.) A hangzókiesés itt egyébként a két nyiltszótagos törvénnyel áll összefüggésben; v előtt hasonló helyzetben egyébként is sokszor kiesett a hangzó (vö. HORGER : Nyr. XL. 17; a halovány =- halványról Nyr. XXXIX. 340). Illeszkedés okozta azt is, hogy a -z TM -l deverbális névszóképző előtt is nyílttá vált a tővéghangzó (kivéve az elszigetelten fejlődött lepel szót), így a száraz szóban s a fonal oo fonál -«= fonál (vö. TMNy. 68)-féle alakokban. Ez a képző ugyanis igen gyakran járult a hangzós s -ad, -ed, -at, -et végű igékhez (így keletkezett az -adat, -edel, -atal, -étel képzőbokor), hangzója ezekhez illeszkedett s azután ez alakjában járulhatott a többi szavakhoz is. Az egytagú szavak végén azután a,. e-je megnyúlt, majd á, é-vé változott éppúgy, mint a hangzórövidítő névszótövekben. Néhány példa nyelvemlékeinkből: walallal, halállal, halai ÓMS.; halai- HB.; halai- GyGl.; viadal- 1349/1367; SchlSzj.; fonal, ketel, keteles, kethel, fedél BesztSzj; kewtel- Jók.-k. 60 ; kötél HELT. (TMNy. 59) ywtel- Kulcs.-k. 57; étel- Jók.-k. 83; leetel- Érdy-k. 280; veetel-Erdy-k. 295.; viadal Guary-k. 75; 1. még mai nyelvjárásainkból: fedél, levél, kötél, fonal Abaújm. NyP. XIII. 38 (de halál uo.) kötél Mátra vid.; új fejlődés: köPél, fedlél Ráb. (TMNy. 59). Hogy a kiegyenlítődés e képzőnél már igen régi s még arra az időre megy vissza, mikor az a részben még o-nak hangzott, azt bizonyítja az OklSz. Itol 1237 alakja,
