Nyelvtudományi Közlemények 46. kötet (1923)

Tanulmányok - Losonczi Zoltán: A magyar tővéghangzók - II. 402

446 LOSONCZI ZOLTÁN is, s e változás eredményei a mai nyelvjárásainkban meglevő lakaríja, fariíjja-féle igealakok. Igékhez járuló igeképzőink tehát arra mutatnak, hogy a tővéghangzók kiegyenlítődésére való törekvés itt sokkal nagyobb, mint a névszóknál. A tővéghangzó lassanként a képző alkotórészévé válik, s ezzel együtt járul azután a különféle szavakhoz tekintet nélkül ezek tövére. Azok az erők azonban, melyek névszóink tővégliangzóink változásait elsősorban okozták, igetöveinkre is hatottak, s főképen a nyilthangzós illeszkedés deverbális igeképzőink előtt is kimutatható. IX. Az igéhez járuló névszóképzők közül az tó, --o képző a tővéghangzó és az eredeti képző (fgr. *-p ~ *-/?, *-k ~ *-y v. *-•/) co *-y) összeolvadásából keletkezett (Vö. NyH.'1

80, 82). Régi emlékeinkben azonban gyakran előfordul még -ou, -eti-féle jelöléssel, sőt egyes esetekben még -uy, -eh (vö. jrápmey, aafixáy 1109, meveh 1055, Fedeh 1211) alakban is. Ez a képző előtagja továbbá a -va, -ve, -ván, -vén határozó igenévképzőnek és a -vány-, -vény képzőnek is. Olykor ezek is megőrizték a tővéghangzót, éppúgy a mereven, eleven szavak, melyekben v szintén a szóban levő képzővel azonos (1. TMNy. 503—504). Hogy e képző előtt is megvolt eredetileg a zárt tővéghangzó, azt az OklSz. hyrtuaim ,irtvány' 1369 s a SchlSzj. olüman adatai bizonyítják, melyek közül legalább az előbbiben az u a zárt tővéghangzó jele is lehet. A zártból fejlődött középzártságú tővéghangzók közül o van az --Ó képző régi -ou kettőshangzós változatában, előfordul azután a -vány előtt is (Asoanthu 1252*; Asoivan- r

1516;

Asouan 1379; Asoivantho 1479/1484; halowan 1549; halotvan Erdy-k. 550; orthowan 1470; Irthoican 1525; egyéb adatokat 1. TMNy. 495, 496; állovány, gyujtovány, halovány, irtovány, ortovány MTsz.), a mai népnyelvben pedig o, e, ó'-t találunk olykor a -va, -ve előtt is. Példák: hajlova, mondóvá, mosdóvá, vidasztova, asztova, bontóvá, föllázisztova, felejteve, föstöve Göcsej Nyr. XIII. 163; savanyíttova, számíttova, varróvá, mégérréve, döglövö, hajlova uo. 164. (MÉSZÖLY eredeti tővéghangzónak tartja; MNyv. IV. 411). Nyelvemlékeink gyakran e-t írnak a -vény képző előtt is. Példák : Eresteun 1231; erezteuen 1244/1296; Éreztetvén 1257; erestewene 1265; Erezteyn 1269; Ereztein 1282; ereztewen 1281/1296, 1298; erezteuen 1282/1325; ereztewyn 1325; Eresieuen 1340; gőyteuen- Nagysz.-k. 268:, ywveuen- Keszth.-k. 251 ; Kethewen 1215, 1215,1338, 1215/1325; Ketheuen 1339; Etteuen 1232; Ettewen 1242, 1244/1335; EMteicen 1265; vtteuin 1329; Etheuen 1329/1378; vteuen 1344; Vtteuim 1352; vtteuen 1364; Wthewen 1373; ze'ueuen SchlSzj.; Theltheu-en 1435; Theultewen- 1470: Wetewyn 1321/1328. Mivel a -vény képző előtt ö nem fordul elő, továbbá mai nyelvjárásainkban is majdnem kivétel nélkül nyilt e van (vö. kelevény, jövevény, növevény, csökevény, dögevény, égevény MTsz.), ezért nyelvemlékeink adatait is részben nyilt e-vel olvashatjuk, s mivel ez é'-re