Nyelvtudományi Közlemények 46. kötet (1923)

Tanulmányok - Losonczi Zoltán: A magyar tővéghangzók - II. 402

A MAGYAR TÓVEÜHANGZÓK 445 igéket is képez, tanulságos tővéghangzóink változásaira nézve is. A nyilt változatok csekély száma s legrégibb adataink arra mutatnak, hogy a zárt hangzók {u, ü, i) csaknem általánossá váltak a régi -yt, -yt képző előtt. Előmozdította ezt az is, hogy v-tövű szavakhoz csak ritkán járult, s így még ezek is a többihez hasonló hangzót vettek fel (1. botwh Ap.-k. I. 132). Hogy azonban itt is közreműködtek azok az erők, melyek tővéghangzóink változásait okozták, mutatják kódexeink -.ait-féle esetei, melyek csaknem kizárólag tőhangzóbeli a után fordulnak elő. Sőt az ö is sok esetben nem ö-ző kódexeinkben (pl. Ap.-k I., Bécsi-k. I. II., Jók.-k., Müuch.-k.) oly esetekben mutatkozik, mikor a szótőben is ö van. Mai nyelvjárásaink -ajt, -ejt képzője szintén, főkép nyilt a, e után fordul elő s ha nem is egyenes folytatása (1. TMNy. 432; SZILASI: NyK. XXIV. 171) kódexeink hasonló adatainak (bár a népnyelvben gyakori szakajt már a XV. században is előfordul: Zakaythoth 1470), keletkezését szintén a nyilthangzós illeszkedéssel lehet összefüggésbe hozni. A képző hangzójának egyéb változásait nagyrészt analógia okozta. Még a zárt tővéghangzók korában analógia lehetett a kiindulópontja annak a változásnak, mely nyelvjárásaink egy részében a mélyhangü változatot kiszorította. Az -uyt helyét tehát -iyt foglalta el, melynek folytatása azután --é'yt lett. Kódexeinkben számos példa van -iM jelöléssel is, melyek egy része azonban a későbbi -Át hatására ^eyt-hől válhatott ismét zártabbá. Azokban a kódexekben (pl. Marg.-l., Corn.-k., Dom.-k, Péld.-k. L), melyekben a mélyhangü tövekhez is -iht, -eht járul, a -y (-/) hangú felszólító alak hangzója is ilyenné válik. (L. erről bővebben MNyv. XXI. 102—108). Amikor azután a -y, -y helyét -i foglalta el, ez méginkább elősegítette a magashangúvá válást. Az egy fokkal nyíltabbá válás folytán létrejött -oit helyét lassanként az --ejt foglalja el, de ugyanez történik az eredetibb --üyt-re visszamenő -öit változattal is, mert pl. még az erősen ö-ző Czech-k.-ben is sok példa van -eit-re, míg iöit-TQ egy sincs. Hogy ezekben a változásokban az i-nek van fontos szerepe, bizonyítja az is, hogy a -y, -/-val való felszólító alakokban még sokkal gyakoribb az o oly kódexekben is (pl. Czech-k., Lobk.-k. III., Nád.-k., Keszth.-k., Pozs.-k. L, Székelyudv.-k. IV., Nagysz.-k), melyekben egyébként az --oit helyét már magashangú változat foglalta el. A fejlődés következő foka ezután a kettőshangzónak egyszerűvé válása volt. E változás azonban kétféleképpen ment végbe. Nagyrészt a második hang i lett a győztes s -eit-höl -4t lett. A nyelvjárások egy részében azonban az első hanghoz alkalmazkodott a második s így keletkezett az -ét változat. Ilyen folyamat eredményezte az -ót, -út, -üt változatokat is olyan nyelvjárásokban, melyekben az --oit, -uit, -üit megmaradt. E három utóbbi változatot az -ít képző azonban majdnem kivétel nélkül háttérbe szorította, amely változást bizonyítja az is, hogy az ily alakokat megőrzött kódexekben ugyanazok a szavak rendszerint =íí-tel is előfordulnak. Pl. Kaz.-k. I. indut- 14, 134; <v inait-- 130. Az -ít, -~ét képző átterjedés útján is kerülhetett oly nyelvjárásokba, amelyekben még a kettőshangzós alak a szabályos. Innen van az, hogy több kódexünkben e változatok vegyesen fordulnak elő. Ilyen módon keletkezhetett a nyomtatványainkban megtalálható -Ájt, -éjt változat, mely azonban lassanként eltűnt. A -y, -y-s felszólító alakokban az -ít, -ét képző hatása alatt az •%, é' is meghosszabbodott, az ilyen módon létrejött változat elfoglalta az =o^-féle felszólító alakok helyét