Nyelvtudományi Közlemények 46. kötet (1923)

Tanulmányok - Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. (I.) 321

360 TOLNAI VILMOS 58. Hathatósan rövidíti FALUDI az előadást igekötős összetételeivel, különösen mikor eredeti érzéki jelentésüket átvitt, képes értelművé teszi. Ezekben korához képest szinte szokatlan merészséget mutat, különösen az el, ki, félre, le, össze, vissza igekötők használatában: elállít, eldobban, élhaláloz, ellábol; félreáll, -ért, -tesz, -tér, -lép, -magyaráz (félre jelentése itt: hibásan); kibúcsúzik, -fütyül, -szorul, -vásik; a kivesz: ,ausnehmenl

is nála kerül elő először; lealjasít, -becsül, -gyaláz, -poroz, -szoktat; a régi egybe igekötőt ő váltja fel a ma is szokásos ősszé vei: összebarátkozik, -édesedik, -gombol, -szúr; visszaért, -lát, -hirdet. Az igekötők ez alkalmazásával ellentétben az elvont fogalmakhoz érzékeltető jelzőket tesz, testi világhoz tartozó igéket kapcsol s így a lelki világ testetlen elemeinek valósággal anyagi létet ád. Ez ruházza fel előadását avval az erős szemléletességgel, melyet már PÁzMÁNYban bámulunk, de FALUDI mesterét finomságban, színességben és változatosságban sokkal meghaladja. Például: nyers erő, puha hízelkedés, sovány tréfa, hímes udvariság, piruló szemérem, piros nevetés, színes Ígéret, szeges beszéd, egeket hasogató imádság; — lelkével megjárja, szikrázik a reménység, megcsonkúl hitünk, nyakon csapja az igazságot, megrozsdásodik nyelve. Míg ezek a szóképek előadását szemléletessé teszik, addig alakzatai hathatósságát, erejét növelik. Különösen kedveli az ismétlést, mely rokonjelentésű szavak összetételével, szóikerítéssel s kiváltképpen alakmásítással (figura etymologica) történik. A népies és régi újdon-új, telides-teli példájára szándékos gyakorisággal halmozza az ilyeneket: magános magánosan, ébredt ébren, élten eleven, szüzén szűz, csalton csal, esten esik, félten fél, mentést megy, sietve siet, veszten vesz, tova tovább, gyakortább gyakorta, messze messzire. 59. FALUDI kezében a nyelvújítás lényegileg stílusújítás, szépítés, finomítás. PÁZMÁNY ereje az ő tollán rugalmassággá válik, érdessége simasággá, hajlíthalatlansága hajlékonysággá. PÁZMÁNY, a harcos főpap, a Kalauz súlyos mennykövével csap ellenfelére, dantei szemléletességgel festi bűnös hallgatóinak az ítéletnap rettenetességeit; FALUDI, a szellemes abbé, mosolygó iróniával és játszi gúnnyal rajzolja az udvari élet laza erkölcseit és könnyed komolysággal osztogaija az életbölcseség tanácsait. A teológia rideg tanterméből és a templom komor boltozata alól a szalon sírna padlatára léptünk, s ez természetes átmenetül szolgál a széppróza virágos területére. FALUDI