Nyelvtudományi Közlemények 46. kötet (1923)

Értesítő - Sági István: † Szily Kálmán 309

310 NEKROLÓGOK déseket; vizsgálja kódexeinket, megindítja ritkább XVI. századi nyomtatványaink kiadását. Mikor az Akadémia kiadja a régi magyar nyelv szótárát, a Nyelvtörténeti Szótárt, SZILY világosan és határozottan megjelöli a magyar szótárírás következő feladatát: a nyelvújítás történeti szótárának megalkotását. Ez a terv a nyelvújítás késői csatározásainak megszűntét és az eredmények rendszeres tudományos feldolgozásának kezdetét jelenti. A történetíró tárgyilagosságával kijelenti: „Ha a nyelvújítóknak azt a két-háromezer törvénytelen alkotást . . . terhükre rójuk, a tíz-tizenkétezer törvényeset viszont javukra kell írnunk" (Nyr. XXV. 11). Tervét meg is valósítja: megírja a Magyar Nyelvújítás Szótárát (1902), majd a nagyhatású munka megjelenése után napvilágra került adatokból megszerkeszti annak második, kiegészítő részét (1908). Méltón sorakozik ez a műve történeti módszerrel készült többi szótárunkhoz. Éppúgy mint előbbi munkakörében, itt sem csupán művelője a tudománynak, hanem egyúttal szervezője, irányítója is a kutatásnak. Az ő kezdeményezésére adja ki az Akadémia ZOLNAI GYULA szerkesztésében fontosabb nyelvemlékeinknek hasonmásokkal és mutatványokkal ellátott ismertetését, „hogy a nagyobb közönség is megismerkedhessek nyelvünk régi állapotával" (Nyelvemlékeink III. 1.). Buzdítja és támogatja SZAMOTA ISTVÁNÍ latin okleveleink magyar szavainak, az Oklevél-Szótár anyagának, gyűjtésében. Majd mint az 1898-ban megalakult Szótári Bizottság elnöke, irányítja az egész magyar szókészlet összegyűjtésére tervezett Nagy Szótár előkészítő munkálatait. Legnagyobb jelentőségű és tudományos életünkre legmélyebb hatású alkotása ezen a téren a Magyar Nyelvtudományi Társaság megalapítása (1903) és folyóiratának, a Magyar Nyelvnek megindítása (1905). Harmincöt évvel azelőtt a Természettudományi Társulatot azzal lendítette föl, hogy kitűzte feladatául a természettudományi ismeretek terjesztését. Itt is első gondja az új társaság munkakörének az Akadémia és a Kisfaludy-Társaság hasonló célú működésétől való elhatárolása. Rámutat a nyelvtudományi részletkutatások, az előkészítő gyűjtések kérdéseire, amelyekkel az Akadémia nem foglalkozhatik, — és rámutat a népnyelvnek nyelvtudományi célú kutatására a Kisfaludy-Társaságnak esztétikai célú gyűjtésével szemben. Nem is akadémiai szervezetű, csupán szakemberek számára való társaságot tervez, hanem magát a társadalmat hívja segítségül a nyelvtudományi törekvések előmozdítására. Viszont a társadalom szolgálatába állítja az új egyesületet azzal a törekvéssel, hogy lehetőleg kielégítse minden művelt magyar embernek nyelvünk iránt való érdeklődését. Egyrészt tehát nyelvünk tudományos művelését, másrészt a tudományos kutatás eredményeinek közkincscsé tételét teszi a társaság főcéljává. „Eleven érintkezést kell létesítenünk a szaktudomány és a romlatlan nyelvérzék emberei között, s ezt csakis az egyesülés, a társulás útján érhetjük el", mondja az alakuló közgyűlésen. Ugyanekkor megjelöli az érintkezés eszközét is a társaság megindítandó folyóiratában. „Folyóirat nélkül, ha csak már a múltból nincs elegendő vagyona, egy társaság sem folytathat sikeres működést". Bár a Nyelvtudományi Társaság kettős feladata, valamint a szellemi tudományok más ágait művelő s ugyancsak a