Nyelvtudományi Közlemények 46. kötet (1923)

Kisebb közlemények - Horger Antal: Létra ~# lajtorja 301

KISEBB KÖZLEMÉNYEK 303 hitelesnek kell lennie, mert ugyané vidékről három ízben réttya alakban is közölték. (Vö. MTsz.) De nagyon kalandos volna e meglepő találkozás mögött valamilyen történelmi kapcsolatot keresni. Magyarázata nézetem szerint egyszerűen az, hogy a köznyelvivé vált létra alak nemcsak palóc vidékeken, hanem ettől egészen függetlenül az Ormányságban is keresztülment a rétla :=- rétlya =~ rétya (==- réttya) fejlődéseken. A palócságon kívül eső területeken más irányban fejlődött tovább az ó-magyar Hejtra: hátraható illeszkedéssel lajtra lett belőle (NySz., MTsz.), s ez ismét számos új alaknak lett kiindulópontjává. Először is, szótaghatár-eltolódás következtében szótagkezdő helyzetbe kerülvén tr-je, e két mássalhangzó között ejtéskönnyítő járulékhangzó fejlődött, mint pl. az esztrág =- eszterág, esztronga =- eszterunga, istráng ^istoránq, struc^^uszturuc (NySz.), szl. stréha >- esztereha (>~ Sszterha), szl. Strégom ==~ *Észtérégom (=- Esztergom), szl. Bistrica =~ Beszterica (=- Beszterce), Bezdréd =- Bezd'éréd (~ *Bézréd *- Bezéréd), és a Széndö'rő, Csongorád, cimbora, tengelic, porkoláb, körtöve, tempolom féle igen gyakori esetekben. Tehát lett belőle ilyen módon : lajtora (NySz.), s ebből az l és r helycseréjével rajtola (NySz.), majd l^-ly^j változással rajtolya (NySz.) =- rajtoja (MTsz.), ebből meg egyfelé rajtojja >• rajtoja (o: rajtója), másfelé pedijj rajtája. Az újabb korban elég gyakori ai s- é változással (vö. MNyv. VIII. 203 és még gurdaj =gurdé Nyr. XXVI. 155, Oszvaj =~ Oszvé, MNyv. XII. 78) rajtoja-hói rétoja is keletkezett, s ebből nemcsak (=- *rétojja? =-) rétója, hanem a hetési nyelvjárásban, a nyugati nyelvjárásterület jellemző magánhangzóközti i v. v =- e ==- h változással (pl. mihattam, piharc, vilióla, bihal, küméhes, lohak, lohaink, kohács, szuhárog, stb.) rétoha is. Ezeken kívül még csak egy olyan alakváltozat van, amely a szónak nem -ja, hanem -a végű változatai sorába tartozik, s ez a nekem teljesen rejtélyes latira, melyet a háromszéki Kiss MIHÁLY aranyosszéki alakváltozatként jegyzeit föl tájszógyüjteményében. (Ezt a M. T. Akadémia fölhasználás végett utóbb rendelkezésére bocsátotta a MTsz. szerkesztőjének). Egy létra =- *létorá~hól való aranyosszéki *litara (igy!) alakváltozatnak feltevése nem volna megengedhetetlen, mert az é =^ % =~ % változás elég gyakori, a hangsúlytalan szótagbeli o =- a változás meg éppen hangtörvényszerű a király hágóntúli nyelvjárásterületen. Aki tehát hisz abban, hogy a magyarban magánhangzók is szoktak helyet cserélni, az ilyen helycserével magyarázhatja a kérdéses latira (így!) alakváltozatot a feltételezhető korábbi *litará-hó\. De én, aki nem hiszek az ilyen helycserében, legfeljebb azt gondolhatom, hogy abban az esetben, ha ennek a híradásnak egyáltalán van valamilyen alapja, akkor a háromszéki Kiss MIHÁLY ezt az állítólagos latirá-i aligha Aranyosszéken > (