Nyelvtudományi Közlemények 46. kötet (1923)
Kisebb közlemények - Horger Antal: Létra ~# lajtorja 301
KISEBB KÖZLEMÉNYEK •301 A Jókai-kódexnél korábbi nyelvemlékekben nem találunk hasonlító-határozót, sem -tői, sem -nál rágósat; nem is találhatunk, mert középfok sincsen bennük. Tehát a Jókai-kódex az a határ, amelynél a nyelvtörténeti sorompó le van előttünk eresztve. Ebben a kódexben fordulnak elő a legelső középfokok és mellettük a legelső hasonlító-határozók ; az utóbbiaknak részint -nál, -nél, részint -tői a ragjuk. Mit lehet ebből következtetni? Tegyük föl, hogy Szent István király korától kezdve századokon át bőven vannak összefüggő nyelvemlékeink, bennük középfokok szép számmal, s valamennyi mellett -tói, -tol ragos hasonlító-határozó. Mármost a Jókai-kódexben egyszerre fölbukkannak a -nál, nél rágósak, ilyenek későbbi kódexekben mindjobban szaporodnak, s végre a -tói, -tői rágósak teljesen kivesznek az irodalomból. Ez esetben mondhatjuk, hogy a -nál, -nél ragos hasonlító-határozó ekkor meg ekkor jelent meg az irodalomban és kezdte elfoglalni a régibb -tói, -tői ragos helyét. Mármost azonban a valóság az, hogy mind a két hasonlítóhatározó egyszerre lóp föl a nyelvtörténet színpadán a Jókaikódexben. Tehát időbeli elsőbbsége egyiknek sincs. Hogy melyik mikor „jött divatba", arról semmit sem tudunk; de azt bízvást föltehetjük, hogy egyiket sem a Ferenc-legenda fordítója alkotta. Meglehetett mind a kettő (más-más nyelvjárásokban) már évszázadokkal vagy akár egy évezreddel előbb is. Valamennyi fgr. nyelv arról tesz tanúbizonyságot, hogy a hasonlító-határozó a fgr. alapnyelvben ablatívus volt (általános vagy specializált ablatívus). A mostani nyelvek hasonlító-határozó alakjai részint az alapnyelvből vagy egy későbbi nyelvegységből való maradványok, részint a nyelvek külön-életében keletkeztek. Az utóbbiak közé tartoznak a magyar -tői és -nál rágósak. A tői- szó és az én föltevésem szerint a nál- is csak abban a korban keletkezhetett, mikor még élt az ugor nyelvegység korából való -l ablatívus-rag. Ezt a kort pedig meglehetős nagy idő választja el attól a kortól, amelyre a Nyr. cikkírója gondolhatott, midőn azt írta, hogy „mikor a -nál, -nél divatba jött, ennek semmiféle ablatívusi jelentése nem volt". SZINNYEI JÓZSEF. Létra <v lajtorja. Csodálatosan sok alakváltozata támadt e szónak nyelvünk hangtörténete folyamán. Már magában a köznyelvben is két, körülbelül egyformán gyakran használt alakja nem ylettetettuala (27), menáentewl kewlewmb (89), de ezek nem hasonlító-határozók, mert „egyknek feletewl megualua" a. ni. wpreter medietatem vnius' (Vei. kiad. 96 b ), „mendentewl kewlewmb" pedig a. m. 'dissimilis ab omnibus' (Vei. kiad. 20a ).
