Nyelvtudományi Közlemények 46. kötet (1923)

Kisebb közlemények - Szinnyei József: Atval, fial 298

KISEBB KÖZLEMÉNYEK. Atval, fial. — A mi egykori athual 'mostoha atya' és fial 'mostoha fiú' szavunknak ahhoz a magyarázatához, amelyet (harminckét évvel ezelőtt) Nyr. XXIII. 145 adtam, s amely mutatis mutandis NyH.6 55 is jelezve van, hozzá kell valamit fűznöm. A MNyv. XXI. 57. lapján azt olvasom „A 'mostoha atya' jelentésű régi atval-han is hangtörvényszerűen tudvalevőleg fet várnánk", s ebben is, mint három más megelőzőleg említett szóban „nyilván azért lépett az /' helyébe a v, mert szóbelsei tf kapcsolat nincsen a magyarban, ugyanilyen tv kapcsolat ellenben elég gyakori". Erre azt kell megjegyeznem, hogy bizony van a magyarban szóbelsei tf hangkapcsolat is. Nyissunk csak rá a NySz.-ban az F. betűre s ott pl. a fa, fő, fű címszó összetételei között a következőket találjuk : életfa, épületfa, harasztja, keresztfa, lanckenetfa, pamutfa, barátfeje, böjtfő, fúrt fejti, hétfő, kétfejű, kútfő, áldott fű, füstfű, kereszt fű, pázsitfű, pemetfü, rétjü, skárlátfü, szentfü, turbitfü. Ilyent minden nagyobb fáradság nélkül még jó sokat, lehetne összeböngészni. E szerint nem volt ok arra, hogy az atval szóban a „hangtörvényszerű" f hang v-re változzék. De nem is volt benne f hang soha. Az én fölfogásom szerint az atval, valamint a fial összetétel is nagyon régi. Az, hogy a mostohaságnak a 'fél' utójelzővel való kifejezése a lappságon, a finnségen és a cseremiszen kívül a tőlük távol álló magyarban is megvan, arra mutat, hogy ez a kifejezésmód már a fgr. alapnyelv korában megvolt. Az sem lehetetlen, hogy a két szó maga is a fgr. alapnyelvből maradt reánk. Annyit mindenesetre kétségtelennek tarthatunk, hogy az atval és a fial összetétel nem lehet az előmagyar kornál fiatalabb. Meg kellett lenniük már akkor, mikor a p- =- f- hangváltozás még meg sem indult. Az atval szó előmagyar alakját így állíthatjuk vissza: *ut.-pé'l. ==- *&t.-fíöl. vagy *utü-p8l3 =- *&tüftö'lö. Hogy a -p- =—/?- hangváltozás fokváltakozás eredménye volt-e vagy olyan hangfejlődés, amilyent néhány rokon nyelvben (lpN., cser., osztj.) találunk, azzal most nem foglalkozom; csupán annyit jegyzek meg, hogy a későbbi -v- elődjéül mindenesetre *-/S-t (-=?*-&-) kell föltennünk. A fönnebb föltett alakból a második szótag rövid magánhangzója kiesett, ami a i l