Nyelvtudományi Közlemények 46. kötet (1923)

Ismertetések és bírálatok - Zsirai Miklós: Mark, Julius. Die possessivsuffixe in den uralischen sprachen. I. 291

ISMERTETÉSEK ÉS BÍRÁLATOK 291 a mai nyelvben csupán személyekre irányuló kérdésekben használatos. A régi nyelvben azonban dolgokra is vonatkozhatott, s a mellett vonatkozó jelentése is volt, ami mindenesetre fgr. sajátság (vö. mdE. koso 'wo' [interrog. és relat.], m. hol a ho- -= *ko, *ku fgr. névmástőből). A vonatkozó névmások. Az ősfinnben (valószínűleg a fgr. alapnyelvben is) a kérdő névmások szolgáltak vonatkozó névmásokul. Van azonban a finnben két nem kérdőnévmási eredetű vonatkozó névmás: joka (gen. jonka) és jompi. Mind a kettő a iomutató névmástőből származik, amely azonban már az ősfinnben fölvehette a vonatkozó jelentést. A határozatlan névmások alaktanilag nagyon tarka képet mutatnak. Keletkezésükre való tekintettel öt alcsoportot lehet megkülönböztetni: a) kérdő névmásokból lett határozatlan névmások (f. ken); b) vonatkozó és kérdő névmástövekből származók (f. joka, joku, jompikumpi); c) kérdőnévmásnak meg egy rákövetkező főnévnek (igének) kapcsolatából keletkezettek (AGR. : mille ikenens stb.; ken tahansa, kuka t., mita t.); d) vonatkozó vagy kérdő névmás + -ki(n), -kaan (-kana) típusú névmások, amelyek legalább is a finnpermi nyelvegység korára mennek vissza; e) vannak végül olyan névmástövek, amelyek már alap jelentésük szerint határozatlanok: ilyenek pl. f. muu, a *mo névmástő (f. molemmat, sem-moinen. — OJANSUU szerint a régi m. monnó is idetartozik. Szerinte monnó -« ? *modn-. A dn =- nn hangváltozást valószínűvé teszi a dl =- 11 hangváltozás : hadlá =~ hallá. Ez a bizonyítás azonban igen kevéssé meggyőző), ilyenek továbbá az erás, kaikki, sama. A fgr. névmástöveket ANDERSON az idg. névmástövekkel egyeztette. Ezeknek az egyezéseknek OJANSUU igen nagy fontosságot tulajdonít, úgyhogy véleménye szerint különösen a mutatónévmástövek egyezése egyenesen a fgr.-idg. ősrokonság mellett bizonyít. OJANSUU művének második része a névmások ragozásának sajátságaival foglalkozik és rendkívül gazdag érdékes és finom megfigyelésekben. A névmások tanából a következő főtanulságokat vonhatjuk le: 1. Az ősfinn névmástövek legnagyobb része fgr. eredetű. 2. A finnség körén belül önálló fejlődéseket is találunk, amelyekben feltűnik az, hogy a tulajdonképeni finn nyelv nyugati, mégpedig egyenesen a délnyugati nyelvjárása a névmási alakok tekintetében közelebb áll a lív, az észt és a vót nyelvhez, mint a keleti nyelvjárásokhoz : a karjalai-aunusihoz és a vepsáhez. A finn nyelveknek SETÁLÁ-féle osztályozását [a) délnyugati csoport: lív, észt, vót; b) északkeleti csoport: finn, karj.-aunusi, vepsa] OJANSUU olyanképen módosítja, hogy szerinte egyik csoportba tartoznak: a lív, az észt, a vót és a tulaj donképeni finn nyelvnek nyugati nyelvjárásai, a másikba pedig : a vepsá, a lúd, a karj.-aunusi és a finn nyelv keleti nyelvjárásai. N. SEBESTYÉN IRÉN. Július Mark: Die Possessivsuffixe in den uralischen Sprachen. I. Hálfte. Helsinki, 1925. (= SUS. Tóim. LIV.) — XVI + 279 1. A birtokos személyragozás, mint az uráli nyelvek egyik jellegzetes alapsajátossága, a finnugor összehasonlító nyelvtudomány 19*