Nyelvtudományi Közlemények 46. kötet (1923)

Ismertetések és bírálatok - N. Sebestyén Irén: Ojansuu, Heikki. Itämerensuomalaisten kielten pronominioppia. 287

288 ISMERTETÉSEK ÉS BÍRÁLATOK Csakhogy a magyar adatok nem bizonyíthatnak az ősi *mita mellett, mert merre a nyelvemlékek szerint melyre-hö\ származik, merre helyett mezen pedig „csak a mai népnyelvben mutatható ki". (Vö. SIMONYI, MHat. I. 119 és MKöt. III. 22.) -tta (-tto) két azonos egyszerű képzőnek kapcsolata (-t 4- ta) és az ősfinn *mitta és iotta névmásban fordul elő. A -ma, -va képző a f. tárna és a Kivi műveiből ismeretessé vált séma mutató névmásban fordul elő. Ez a séma a szerző felfogása szerint nem kontaminációs alak (se X tárna), hanem a se névmástőnek -má'-képzős származéka, amelynek a déli észtben megfelelője is van, a seo (seo) névmás. A seo korábbi *sevo és még korábbi *semo alakra megy vissza. [Hogy a finnségben a szóközépi m bizonyos esetekben ?;-vel váltakozott, azt éppen OJANSUÜ mutatta ki igen meggyőzően (Viritt. 1909 : 25, és ezzel a váltakozással PAASONEN is számolt fgr.-szam. szóegyeztetéseiben: KSz. XIII. 229]. A f. sémii és az észt *sevo névmásnak hangtanilag pontosan megfelel a m. 0 (öve-) névmás, amely ennélfogva ősi *sevá alakra vezethető vissza. OJANSUU a kan névmással kapcsolatban futólag még egyszer említi a séma névmást s mind a kettőt a se mutató névmásból származtatja. A m. ö (öv-), ön eddigi ismereteink szerint szorosan összetartozik a han-nel (vö. SETALÁ, ÁH. 240, 259. SZINNYEI, NyH.6 110). Hogyan illeszkedik bele ebbe az etimológiai csoportba a *sevá ősi alak ? OJANSUU szellemes magyarázatát nem érezhetjük teljesen megnyugtatónak. A -mpi képző azonos a középfok képzőjével. A -na, -n fgr. eredetű névmásképző, amint ezt már BUDENZ vallotta. Tárgyalása több érdekes és fontos részletkérdés megvitatására ad alkalmat a szerzőnek. A f. tanaim, tanain szerinte nem a tánapana, hanem egy igen régi *tánam ==- (ősfinn) *tanán alakra megy vissza. Az entá, entás kötőszó nem germán jövevényszó (vö. EKMAN : FUF. I. 121 és SETALA: FUP. XIII. 360.), hanem part. alak, amelyben az e fgr. névmástő, az -n képző, a -ta pedig a part. ragja. — A személynévmások többesszámi alakjairól szólva megjegyzi, hogy a szóvégi cons. aligha volt k. Ezzel szemben vö. SZINNYEI NyH.6 110, MARK, Die possessivsuffixe in den uralischen sprachen I. 242—277. A m. én OJANSUU szerint *e-ven alakon keresztül fejlődött a korábbi *e-men-ből. -nsi -e -nte. Ez a képző azonos a sorszámnevek képzőjével. Érdekes és bizonyára további vitákra alkalmat adó gondolata a szerzőnek az, hogy bizonyos -tta végű határozószók (etta, jotta; siittá, kutta, mutta, ősf. *mittá) beletartoznak a -wsi-képzős szavak csoportjába és alaktani szempontból partitivusok. Tehát tt -^ ntta, melyben -nt- a mássalhangzós tő, -ta pedig a part. ragja. Az n elveszésére nézve vö. kolmas <x> kolmannen <*> kolmatta. Az n megőrződött az ugor nyelvekben : osztj. t'i-ment, m. mint. A mint e szerint *mintta fgr. part.-ra vezetendő vissza. Azonban OJANSUU magyarázatánál ma is meggyőzőbb a régi KREszNERics-féle magyarázat, amely szerint mint -?s *mi-int, melyben az -int a módhatározó -ént ragnak a változata (vö. SIMONYI, MKöt. III. 157.) A -nta névmásképző talán összefügg a -nte sorszámnévképzővel.