Nyelvtudományi Közlemények 46. kötet (1923)

Tanulmányok - Losonczi Zoltán: A magyar tővéghangzók - I. 242

A MAGYAR TŐVÉGHANGZÓK 279 1211; a XIV. sz.-ban -harmad- 1360 (megvan később a Beszt. és SchlSzj .-ben is), a XV. sz.-ban neged- BesztSzj. (Negyed-, Neged OklSz.-ban is 3-szor). A képző eredetibb zártabb hangzójára mutatnak a ma is meglevő másod, hatod régi példái mellett (Mafod Érdy-k. 62; Hatod Nád.-k. 22) az Érdy-k.-ben előforduló hatliwanod (62. 1.) s az ötöd (pl. kod- Debr.-k. I. 21; Ttod Debr.-k. III. 462; Etheicd Kulcs.-k. 367; de: eted- Érs.-k. III. 361; ewtted Érs.-k. II. 564; ewted- Érs.-k. II. 573*; III. 362; Lányi-k. III. 311 ;r Csem.-t. 13b; 23b; Ewted Lányi-k. III. 305*; Csem.-t. la, lb; euthed- Érdy-k. 135; Ewthed-Érs.-k. L 139; Veszpr.-k. III. 121; Évied Horv.-k. 48; evíed Corn.-k. 44) alakon kívül még a következő ó'-ző példák is: kettőd Erdy-k. 103; kilenchodik Láz.-k. VI. 174; neyuenod Guary-k. 32. Egyébként legtöbb számnevünk után már kódexeink korában is rendszerint nyilt a tővéghangzó (pl. eeggyed Erdy-k. 47; Harmad Nád.-k. 1; Neged uo. 17; Heted uo. 23; N'olczad uo. 72; Tyzed Thewr.-k. L 20; Tyzenketted Thewr.-k. I. 22; huzad- 1584 OklSz.; harmynczad Erdy-k. 389; zaazad Erdy-k. 218; (okád- Debr.-k. I. 137), ami részben illeszkedéssel (vö. haramad Döbr.-k. 364; száz s a -van, -ven végű számnevek) s az ily módon keletkezett analógiás alakok hatásával, részben pedig a számnevek melléknévi szerepével (vö. százan, sokan stb.) magyarázható. Az analógiás kapcsolat erejét mutatja az is, hogy a tővéghangzó itt ellentétben a -d kicsinyítő képzővel, sehol sem esett ki. A mai népnyelvben előfordulnak itt-ott eredetibb zártabb alakok is (hányódik Csíkszentdom. Nyr. XXXII. 273), egyéb változatok (pl. hatadik, é'tédik Tárkány, Nyr. XLIII. 162) helyi hangváltozással állnak összefüggésben. A -k kicsinyítő képző előtt ma középzártságú a tővéghangzó, mely eredetileg zárt volt. Vö. XIII. sz.: lelic HB.; XIV. sz.: -fezyk s vált. (2); -lelak- (5) s KTSz.*; tursuk- 1366; XV. sz.: Társuk 1402; XVI. sz.: inik- Döbr.-k. 80; revytuk- Szék.-k. VI. 369; rvytuk-uo. De már: XIV. sz.: -fescek 1304; -fezek (2); -lelek 1335; XV. sz.: lelek s vált. (7); lelek, fezek Beszt.; SchlSzj.; ethek BesztSzj.; etek SchlSzj. XVI. sz.: ynok Debr.-k. I. 15; enóc- Guary-k. 94; etok- Nád.-k. 283; lelök Czech-k. 18; reytók- Nád.-k. 476; roitok- Döbr.-k. 476; uetok Tih.-k. 208; leélek Érdy-k. 118; reytek uo. 114; revytek- Szék.-k. VI. 367. — Képzős és ragos alakokban sokszor hiányzik a tővéghangzó (vö. lilki ertBB.; etkel Döbr.-k. 239; veethkeyt Érdy-k. 110; veethkozuo. 241); a régi fark szó (vö. TMNy. 547) s a moldvai csángó fészk (Nyr. XXXI. 5) azt mutatja, hogy a tővéghangzós esetek is részben újonnan analógiás úton vették fel a hangot. Hogy itt a nyilt hangoknak nincs szerepük, az azzal is összefügg, hogy e képző v-tövű szavakhoz nem járult. A -A-val azonos eredetű -g képző tővéghangzó ja is zárt volt (pl. XII. sz.: bolug 1095/XII—XIII.; XIII. sz.: Bolug (4); Ballig 1297; — 0%-VReg. XIV. sz.: Bolug s vált. (11); XV. sz.: Bolugh 1415.) Ezt középzártságú hang váltotta fel (XIII. sz.: Boloc 1250; XIV. sz.: Balog s vált. (4); XV. sz.: Balog s vált. (15). Egyes újabb nyilthangzós alakok a kövecseges (pl. kowechegőf Érdy-k. 434) analógiás hatásából (kövecsegé's: szé'mércsegé's) magyarázható, melyben -cs előtt is v-tövűsége miatt nyilt a hangzó, s így a szintén kicsinyítő -g előtti hozzá illeszkedett, míg az s előtti az s képzős szavak nagy többségének analógiájára alakult.