Nyelvtudományi Közlemények 45. kötet (1917)

Tanulmányok - Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás eredetéről 292

."302 SEBESTYÉN GYULA. a KÁJONi-féle változatban előforduló változat már késői csökevénye azoknak a konstantinápolyi és TELEGDi-féle változatoknak, a melyeknek a csíkszentmiklósi K jegy s a HiCKES-HAKSÁNYi-féle torzítás egykori forrása volt az archetypusa. E jegyben ugyanis még tisztára felismerhető a görög betűsor ü jegyének, az Y jegyinek, az a rovás-technikailag könnyen elválasztható két (V és I) eleme, a melyből az ó-török f, p, f/ ö, ü és a magyar Uj, f-j ii származott. (NÉMETH erre így, zárjelben, azt jegyezte meg, hogy «ilyen alapon a magyar ábóczének sok betűjét meg lehetne jnagyarázni az Y"°ól.» Én e minden tudományos alapot nél.külöző könnyelmű megjegyzéssel perbe nem szállok, mert e téren attól többet várni nem is lehet, a ki a görög $ jegyét vígan -össze tudta téveszteni a cp jegyével.) A komolyabb kutatók figyelmét az sem fogja elkerülni, iiogy az öröknaptár szövegének bolognai másolatában nemcsak .az ö—ü jegyek összecserélésével, hanem az o—u jegyekkel is baj van. Olvasunk duru

tya-t,

melyet MARSIGLI és székelye azért nem tudtak kibetűzni, mert itt felfrissítve még nem volt dorHya róva. Ezért olvasunk zsufia-t is zsófia helyett: a hol pedig a felfrissítés már megtörtént és — miként az ö—ü jegyekkel is megesett — rosszul sikerült, ott márkos-t olvasunk márkus helyett. Jellemző továbbá, hogy orbán és domokos megfejtetlen maradt; gotart (gothard) a kibetűzésben a kitörölt egtart helyett tévesen agnes, Itszó (lászló) pedig üés lett. Viszont ezek az u jegyes nevek nem okoztak semmi akadályt: julia, ambu

ruzs, lukács, lucza, urszine. Én tehát azt hiszem, hogy itt ismét olyan hangtörténeti jelenségekkel állunk szemben, a mély jelenségeknek mibenlétét ismét nem az epigraphus (sem a mindenhez értő ad hoc kritikus), hanem egy rendszeresen iskolázott oyelvtörténész fogja végérvényesen megállapítani. SEBESTYÉN GYULA.