Nyelvtudományi Közlemények 45. kötet (1917)

Tanulmányok - Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás eredetéről 292

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS EREDETÉRŐL. 301' lat betűsorának kifelejtett a-A>jegyével pedig csaknem teljesen azonos. Nyilvánvaló tehát, hogy itt a régi rovás-naptár ü jegye csinált zavart. Mikor a maga helyén lerajzolták, valami okon elkeresztelték ó-nek. Talán miatta keveredett a kifelejtettek közé az ö és az ak is, mely utóbbinak a formáját téves irányban befolyásolta. Viszont az is bizonyos, hogy az ü formája sem pontos, mert tükörképét előbb kissé oldalra kell fordítanunk, hogy felismerhessük benne a későbbi betűsorok ü betűit. Ez eddig — ugyebár — filológiai okoskodás. Utána azonban következik az epigraphiai bökkenő. Mert az itt elemzett betűsor után olvasható rovásírásos szövegben az ö és ü betűk fentebb megállapított jegyei egymással következetesen fel vannak cserélve. Vagyis a lemásolt rováson csakugyan róva volt höskarátison, líírincz stb. Nekem ezen az állapoton a magyar rovásírás emlékeinek kútfőül szolgáló monumentáiban változtatni nem volt szabad. Ha a NÉMETH-féle meggondolatlan merényletet én követem el, akkor filológiai pontossággal hozzá kellett volna tennem, hogy TELEGDI Eudimentájában az ü jegy* rosszul van megfejtve, mert hiszen e jegy a bolognai naptár szövegében ó'-t jelent. És utána fenekestül felborult volna az egész rovástudomány. Én azonban epigraphiai téren megtettem kötelességemet abban a tudatban, hogy az utánam elkövetkezendő nyelvészeti kutatás is majd csak megteszi a magáét. Mivel alaposan csalódtam, az imént megjelent SziLY-emlékkönyvben újra szorgalmaztam a nyelvészek szakszerű beavatkozását. Utalva a szóbanforgó kritikus esetre is, közöltem ezt az írástörténéti tekintetben és nyelvtörténeti tekintetben egyaránt súlyos figyelmeztetést: «Éppen nem lehetetlenség, hogy ez a következetes elvetés akkor jött létre, midőn az örök naptár újrarovása alkalmával a hangfejlődés már megkövetelte a török módra egy jegygyei írt o—ü külön jelzését.» (I. h. 67. 1.) Minden jel arra mutat, hogy a késői felfrissítés alkalmával nagyon régi öröknaptár lett újra róva s néhány XIV—XV. századi szent nevével kibővítve. A régiséget illetőleg elég a teljes hangugratásra utalni, mely az 1501-ki csíkszentmiklósi és az 1515-ki konstantinápolyi feliratokon már fogyatékos mértékben van képviselve. A felfrissítés fiatalságát az w-veí felcserélt fiatal ö igazolja, mert ez a MARsiGLi-féle másolatban és