Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Tanulmányok - Gombocz Zoltán: Adalékok a török nyelvtanhoz. (Megjegyzések Németh Gyula nyelvtanára). 407

410 GOMBOCZ ZOLTÁN. viszont azonban l, r, n után zöngétlen -ta -ta alakja lép föl: jolta c

sur le cherain',

jirtá r

&

un lieu' (vö. THOMSEN, SUS. Tóim. V. 22—3). Ha mármost feltesszük, a mi éppen nem valószínűtlen, hogy a loc. ragjának valamikor az oszmanliban is két alakja volt, s a zöngétlen változat az l, r és n végű névszótövekhez járult, akkor valójában nemcsak a sjutb basta és »t\54>s«í ördekte-íéle esetekben, hanem pl. a sjdL> jolda<.*jolta, S4>*Lclk> damarda <C*damarta esetében is progressis assimilatio történt. A nomen poss. eredeti alakja -ci, -cy volt (vö. pl. LE COQ, Chuast. 25: Ötágci), az oszmanliban tehát éppen a ^yyv tütüngü, ^s\j^L) jalangy-téle esetekben történt progressiv hasonulás, míg a «3jűlj balykcy-íéle esetekben nem történt változás. N. a képzőnek c-vel való alakját nem említi, s a példák között sincsen egy balykcy típus sem; így azután a nyelvtan olvasója nem veheti észre, hogy ebben az esetben a képző kétalakúságát a helyesírás is jelzi. A most tárgyalt 26. §-on kívül a hasonulásról nem történik említés, s így az olvasó kétségben marad az iránt, hogy egyéb esetekben, ha pl. a rag v. képző nem d-és /-vei kezdődik, a tővégi mássalhangzó és a suffixum kezdő mássalhangzója között van-e regressiv hasonulás vagy nincs? (hogy progressiv nincs, az a 26. §-ból is következik). Nem tudja eldönteni, hogy uvw helyes olvasása jüssüz-e, vagy hasonulás nélkül: jüzsüz, y*wc=*)»j így olvasandó-e: borcsuz, vagy így: borjsuz; ^Juof esetében imdi-e a szokásos kiejtés vagy indi, vagy mind a kettő.' Ha a szerző a k ^ ?, k~>j, t «-*» d váltakozást a hangtani részben említi, vájjon nem lett volna-e következetesebb eljárás az ayyz ~ ayzym, alyn ~ alnym váltakozást is a hangtani részben tárgyalni ? A ragok és képzők magánhangzója. Mivel o és ö az első szótagon túl nem fordul elő, a képzőkben és ragokban csak magas (i, ü, y, u) vagy alacsony nyelvállású (a, ej magánhangzók fordulhatnak elő (a nyílt e hangot is az alsó nyelvállásúak közé számítva). Magánhangzójuk szerint a suffixumoknak három típusát külömböztethetjük meg, t. i. a kétalakú (pl. -lar-, -ler), négyalakú (pl. -lik, -lük, -lyk, -luk) és hatalakú suffixumokat (pl. -$ak, -§ek, -gik, -$ük, -gyk, -$uk). A suffixum magánhangzóját az a-e típusnál a palato-velaris, az i-ü-y-u