Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Tanulmányok - Losonczi Zoltán: Az ö-zés története. (I:) 373

404 LOSONCZI ZOLTÁN. összhangba hozhatók. Az a külömbség tehát, a mely a mai e-ző nyelvjárások között a kötőhangzó tekintetében feltűnik, már igen régi. Török jövevényszavaink arra mutattak, hogy nyelvünkben a szóvégek elváltoztak. Szóvégi rövid magánhangzóink i, j-be, u, ü-be mentek át. Ezt bizonyosnak kell vennünk, külömben nem koptak volna le jövevényszavaink i, i, u, ü hangjai egyformán az egész nyelvterületen. Nyelvjárásaink és nyelvemlékeink adatai azonban egy másik változásra is mutatnak, mely talán még a szóvégi magánhangzók lekopása korában történt meg. E második változás a labializálódással függ össze. Nyelvjárásaink egy része inkább az illab. hangoknak (i, i), más része a lab. hangoknak (u, ü) kedvezett, Az i-ből idők folyamán — minthogy itt nincs az első szótagban — u lett, s így a mélyhangú kötőhangzó szempontjából elmosódott a nyelvjárások közt fennálló külömbség. A magashangú kötőhangzó külömbsége azonban továbbra is fennmaradt (— ü). Idők folyamán i > e, ü > ö, u > o változások mentek végbe, s így kifejlődtek a mai é'-ző és o-ző nyelvjárások. Változás történt azután több nyelvtani alakban a kötöhangzó minőségében is. Az o-ból több esetben a, é*-ből e lett. Nyelvjárásaink egy részében pedig e minden esetben e-be ment át. A kötőhangzók o-zését ilyenformán megmagyaráztuk. De ö-zés nemcsak a kötőhangzókban van, hanem a tőszótagokban is, s az ó'-zés összefügg — a mint láttuk — a magyar ö és ü hang keletkezésével. A magyar nyelv egyik legfontosabb hangtörvénye a magánhangzók illeszkedése. Ez az illeszkedés nemcsak előreható, hanem hátraható is. Általában annak a szótagnak hangjához illeszkednek a többi hangok, a mely a legerősebb. A szóvégi labializálódás pedig már a török jövevényszavak kora előtt is végbe mehetett a szavak egész seregében. Ez a labiális magánhangzó — a ragtalan alakok általánosan elismert nagy hatalma folytán — átment a ragok, képzők elé is. Már pedig ez eleget jelent. A szóvégi ü itt egy egész sor támasztópontot talált s így e nagy hatalmánál fogva magához hasonította a tőszótag rövid magánhangzóját, első sorban az i-t. Legczélszerűbb lesz talán, ha ezt az egész folyamatot egy példán mutatjuk be.