Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Tanulmányok - Losonczi Zoltán: Az ö-zés története. (I:) 373

AZ Ö-ZÉS TÖRTÉNETE. 403 A szóvégi u, ü, i, i lekopása azonban egészen általános volt. S ha most megnézzük Árpád-kori szóvégi u, v, i, y stb. jegyeinket, azt látjuk, hogy ezek igen külömböző szótövek végén mutatkoznak. Nemcsak az előttük levő mássalhangzó igen változatos, hanem az idetartozó tövek magánhangzója is. Ez a körülmény már egymaga is arra enged következtetni, hogy a magyar szavak a török jövevényszavak átvétele korában vagy ennél régebben is csakis e négy rövid magánhangzóra végződtek: u, ü; i, i. A török a, e-végű szavak alighanem a hosszúmagánhangzós tövekhez csatlakoztak. (Vö. fa ~ fát: búza ~ búzát.) De ugorjunk át most vagy nyolcz évszázadot s figyeljük meg mai nyelvjárásaink kötőhangzóit. Bizonyos esetekben ma inkább az a, e uralkodó. Bár ez nem általános (pl. palóc: házakot stb.). A hol azonban zárt kötőhangzót találunk, ott nyelvjárásaink a magashangú kötőhangzó ejtésében külömböznek egymástól. Egyes nyelvjárások ugyanis é'-nek, más nyelvjárások o-nek ejtik. A mélyhangú kötőhangzó ellenben mindenütt o. Nyelvemlékeink korában pedig az o, e, ö kötőhangzó sok esetben föltűnik ott is, a hol ma áltálában inkább a-t, e-t ejtenek. A lényeges itt azonban az, hogy a magashangú kötőhangzó kétféle: e ö, a mélyhangú ellenben a megfelelő esetekben mindenütt o. Kiséreljük meg, nem hozható-e ez a külömbség bizonyos összhangba nyelvemlékeink és jövevényszavaink vallomásával. Láttuk, hogy ez utóbbiak arra mutatnak, hogy a magyar szóvégi magánhangzók egyrészt i, r-be, másrészt ü, u-ha mentek át. Tudjuk azt is, hogy a magyar nyelvben nyiltabbá válás történt. Az w-ból o, i-ből e, ü-ből ö lett. De van egy hangtörvényünk a magyar i hangra is. E törvény szerint i-ből az első szótagban i lett, a többi szótagban ellenben u s ebből azután o (vö. SIMONTI, Die ung. spr. 200, Nyr. XXXVIII. 291; GOMBOCZ NyK. XXXIX. 262.) Ismeretes az is, hogy nyelvünk kötőhangzói nem később fejlődött segédhangok, hanem egykor megvolt szóvégi rövid magánhangzóink folytatásai. Az előbb idézett hangtörvények szerint tehát az e kötőhangzó i-böl, az ö ü-bő\, az o pedig w-ból s i-böl keletkezett. íme nyelvjárásaink adatai nyelvtörténetünk adataival teljes