Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Tanulmányok - Losonczi Zoltán: Az ö-zés története. (I:) 373

402 LOSONCZI ZOLTÁN. Ilyen lekopási folyamat történt a magyar nyelvben is. De hogyan történt e lekopás? Erre nézve fölvilágosítással szolgálnak régi jövevényszavaink és nyelvemlékeink. Figyeljük meg mindenekelőtt török jövevényszavainkat. Ezeknek szóvégi magánhangzói — a mint GOMBOCZ kimutatta (MNyv. V. 393—395) — következőképen fejlődtek a magyarban : Mindazok a török jövevényszavak, melyek a, e-ié végződtek, véghangzójukat a magyarban is megőrizték. Ilyenek: alma, árpa, balta, gyenge, ige, kecske stb. Ellenben mindazok a szavak, a melyeknek véghangzója a törökben i, i, u, ü, tehát fölső nyelvállású volt, tővégi hangzójukat a magyarban elvesztették. Ilyen esetek: *kudu > kút; *sary > sár cgelb';

*sáki > szék; ^jin^ü > gyengy, gyöngy stb. E török jövevényszavak tehát azt bizonyítják, hogy a magyarban a szóvégi i, i, u, ü lekopott. Hasonló eredményre jutott MELICH (MNyv. VII. 14, 58, 111, 150) a szláv, latin, német, olasz szavak vizsgálatánál. A mint kimutatta, az átadó nyelvek szavainak szóvégi u, ü, i, i-je kivétel nélkül eltűnt, míg az a csak némely szavakban kopott le; az o hanghelyettesítéssel a-vá lett, az e pedig változatlan maradt. A nyelvemlékekben megőrzött szóvégi magánhangzó-jeleket (vö. MELICH MNyv. VI. 150) nyelvtudósaink különfélekép olvassák és értelmezik. (A régibb nézeteket összeállította SZINNYEI NyK. XXXIV. 1—5). SZINNYEI határozatlan magánhangzóknak tartja ezeket a hangokat (MNyv. X. 14); MELICH szerint teljes hangok: u, ü; i, i; á, á [csak ritkán fordulnak elő] (MNyv. X. 158). SIMONYI is w-nek olvassa a kerekv alakot; u-t ós i-t is olvas egyes szavak végén (vö. Die ung. spr. 212.). GOMBOCZ szerint legvalószínűbb, hogy zöngétlen magánhangzót jelölnek. Bárhogy olvassuk is azonban e szóvégi jeleket, annyi bizonyos, hogy annak a lekopásnak emlékeztető jelei, a mely a magyar —• jövevényszavaink által igazolt — u, ü; i, i hangokkal történt. A szóvégi a s e csak néhány példában mutatkozik, jövevényszavainkban pedig csak az a kopott le s ez is csak néhány esetben; így ezeknek nem tulajdoníthatunk általános jelentőséget. Lekopásuk inkább analógiás természetű lehet.