Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Tanulmányok - Melich János: Egy fejezet a történeti magyar hangtanból. 333

370 MBLICH JÁNOS. van (vö. pl. fehér ^ fejér, NádC. 292. templomnac soporlaha, uo. 291. templomnak soporlaya stb.). E magánhangzóközi h^j váltakozás érthető meg legkönnyebben; itt ugyanis feltehető, hogy a fejlődés ez : fehér > fee'r > fejér, bihal > bial > *bijal vö. bilaj MTsz., soporlaha > *soporlaa vö. soporlaot DebrC. 181. > 8oporlaja 1. feljebb stb. Ezekben tehát először eltűnt a h, azután uj átmeneti hangként i, j fejlődött. Ebben az esetben tehát nem A-ból lett j-x'ó\ van szó, a többi felhozott helyzetben azonban beszélhetünk A-ból lett j-ről. Ez a hangváltozás más nyelvben sem ismeretlen. A hazai szlovénben pl. szóbelsei szótagzáró h, továbbá a szóvégi h szintén válhatik i-vé, vö. szlov. lehko, grah : hazai szlov. laiko, grai stb. 1. PÁVRL, A vashidegkuti szlov. nyelvj. 130—133. •A magy. -ht- > -it- változás tehát h-n keresztül is kifogástalanul megmagyarázható s csakis ez a magyarázat van összhangban a mai -jt- hangkapcsolatnak (vö. rajtunk) és az -kiképzőnek a jelölése történetével is. A szóbelsei eh > A-ról azt tartom, hogy zöngésüléssel a -cA-ból -y-, illetőleg zöngétlen, majd zöngés -h- lett (nb. a mai magyar h zöngétlen hang, vö. adhat olv. áthat). Ennek a változásnak a bizonyítéka szerintem a Bdcs régi bachas (vö. feljebb bachasiensi) TLa^áz^iov (1. NyK. XXXIV. 134. és feljebb Bdcs a.) alakja. Ilyen lesz az egyébként ismeretlen eredetű Tugut~ Tuhut személynév (vö. 1086/XIIL, 1086/1456. évi oklevelekben : «a portum Tugut... ad fontem Tuhut sedu ... ad puteum Tuhut» A pannonhalmi szt. Benedekr. tört. VIII. 267., 522.) s több más adat (1. NyK. XXXIV. 132—147.: Bátor, Léi, sir, szár, Tétény). A szóvégi eh > h ragozott s képzett alakokban szóbelsei hang (vö. juh, méh: juhot, juhot, méhet, méhes stb.). A tővégi magánhangzók meglételekor természetesen az alanyeseti mai szóvégi eh > h is magánhangzóközi volt. A régi nyelvben azonban sok olyan szóvégben is volt chz>h, a hol ma magánhangzóra végződik a szó. Ezek a -eh > -h- hangok is ragozott és képzett alakjokban (vö. Bulesu: Bulsuh, tárgyesetre Bulsuhut VE. 241. §; erő: *erüh vö. Eruhud MNyv. X. 178.; való: volou: *valah vö. Numuolohod VR. 45. §, MNyv. XIII. 52. stb.), valamint alanyesetükben a tővégi magánhangzók korában