Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Tanulmányok - Melich János: Egy fejezet a történeti magyar hangtanból. 333

EGY FEJEZET A TÖRTÉNETI MAGYAR HANGTANBÓL. 339 B) Szó belseje. a) Magánhangzóközi helyzet. 1. Eredeti szavak. éh ragozott alakban. A XVI. sz. elejéről JordC. 31 : Ty echotokat ffel ewegzeetók. Azt hiszem, hogy az itt közölt echótokát vagy a kiadás sajtóhibája, vagy pedig az eredeti lapsus calamija. A JordC.-ben ugyanis az éh ~ jonh ccor, lumbi

5

szó eeh-iaék van írva, vö. JordC. 391 az cethhalnak eehaban, uo. 712 az hw eehanak, uo. 810 ennen attyanak eehaban, 1. NySz. Az éh ~ jonh eeh alakban írva fordul elő az ErdyC.-ben is (1. NyE. XXXI. 95.), a mely. a JordC.-szel szorosan összefügg. Jóllehet a jönh ~ éh olyan szó, a melyben szerintem egykor •eh- volt a -h- helyén (eredetéről 1. SZINNYEI, NyH.5 54.), mindazonáltal a JordC.-beli echotokat nem ennek az emléke, hanem minden valószínűség szerint toll- vagy sajtóhiba. lapú. Bégibb alakja lopuh (vö. OklSz. Lopuhtu 'Lapujtő'), s ez még régebben Hopuch. Ismeretes dolog, hogy a tővégi rövid magánhangzók korában minden rag és képző a rövid tővégi hangzós alakhoz járult. A míg van *binü c

bun\

*részi > *részé c

rész

5

, addig pl. a tárgyeset

binüt (1. KT. bynut), részét > részét (1. HB. rezet és más emlékben is). Ilyen tővégi magánhangzós alakokból valók a következő tárgyesetek: VE. 241. §: «... castrenses Bichorienses . . . impecierunt . . . Bulsuhut . . . Tadeusut ...» A Bulsuhut, Tadeusut egykori magy. nominativusa *Bulsuhu, *Tadeusu, később Bulsuh (1. részletesen MNyv. IX. 326.), Tadeus (1. MNyv. X. 152.). Az erő szó egykor *erüh< *erühü volt, ebből hn.-ben van Erühüd származék, 1. MNyv. X. 178. A lapú < lopuh < Hopuch szónak is egykor Hopuchu volt a teljes töve, s ebből az -s-képzős származék: lopuchus, a mely egy 1285-i oklevélben elő is fordul, vö. OklSz., NyK. XXV. 159.: «Cadit Lojmc/wstauara» (vö. KOVÁCS, Ind. Lopttcftostauara, 1257-ből). Később a név Lopuhus ~ Lapuhus, 1. OklSz., NyK. XXV, 159, KOVÁCS Ind. így magyarázom Kigyós régi Kigouis alakját is (1. OklSz.). A lapú szót a tudósok egy része szláv jövevényszónak tartja (vö. ASBÓTH, Szláv szók a magy.-ban 49—51., NyK. XXIV. 71; SZAMOTA, NyK. XXV. 159. ;< szláv lopuchh BERN. EtWb. 733.), míg egy másik része eredeti szónak (vö. MUNKÁCSI, NyK. XVII. 80., XXIII. 432., XXV. 271.). Nézetünk szerint a lapú a magy.-ból kifogástalanul megmagyarázható, szerintünk -ó «v -ú < -uch képzős deminutivum s egybefügg a lapác, lapály, lapít, láp stb. szavakkal.