Nyelvtudományi Közlemények 43. kötet (1914)
Tanulmányok - Kertész Manó: Finnugor jelzős szerkezetek 1
86 KEKTÉSZ MANÓ. E fejtegetés tanulságait összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a jelzős főnévnek jelzőül alkalmazása a fgr. nyelvek ősi sajátsága; a keze aszott, fele más-féle jelzőül használt kapcsolatok is így foghatók fel. A nagy hangú, erős kezű ember- fajta szerkezet csak későbbi fejlődés. A votják nyelv még egyazon kifejezésen mutatja mind a három kapcsolási módot: A;ós ki murt c aszú kéz ember'; ki kosektem murt c kéz aszott ember'; kös ektem kio murt e aszott kezű ember' (WIEDEMANN, Wotj. Gramm. 265). IX. Az eddigiekben a finnugor nyelvek főnévi jelzős szerkezeteiről volt szó, az utolsó fejezetben pedig a főnévi jelzős szerkezetből fejlődött összetett melléknévi jelzőt tárgyaltuk. E szerkezetek egyéb finnugor sajátságai mellett rámutattunk arra, hogy a magyarban ós a rokon nyelvekben a jelző megelőzi a jelzett szót; az indg. nyelvekkel való összevetésből kitetszett, hogy ez a magától értetődőnek látszó tétel tulajdonképpen a fgr. egyszerű mondat legjellemzőbb sajátságait foglalja magában. Ebben a fejezetben a határozónak jelzői szerepéről lesz szó. Ha megint az indg. nyelvekhez fordulunk, újra csak azt tapasztaljuk, hogy az ilyen indg. jelzőül szolgáló határozók mindig követik a jelzett szavukat; a magyarban és rokonaiban az ilyen fajta jelző is előtte áll a jelzett szavának. De hogy a határozó jelzői szerepét betölthesse, az ugor nyelvek a határozót melléknévi természetűvé változtatják oly formán, hogy •a létige participium prsesensével (való, levő) fűzik a határozót a jelzett szavához: Noe ideiben való nepec (MEL. SZ. Ján. 112): németül: die menschen aus Noe's zeit. A testében való sebök (TOLDY, EMPass. 125): francziául: les blessures sur son corps. Bőséges anyaggyűjteményünk közlésével kapcsolatban lesz alkalmunk rámutatni, hogyan szorul mind kisebb térre ez az ősi szerkezet, hogyan hagyja el nyelvünk mind sűrűbben a való, levő igenevet, vagy helyettesíti más nyelvi eszközzel. De bárhogyan fogy is az ilyen participiumos kapcsolat, örökre megmarad a nyoma a magyar szókincsben, melynek egész sereg szava ilyen jelzős szerkezetből szakadt ki és állandósult külön szónak: a fülbe való (függő), nyakravaló (kendő) és társaik,