Nyelvtudományi Közlemények 43. kötet (1914)

Tanulmányok - Szinnyei József: A magyar magánhangzók történetéhez (II.) 102

A MAGYAR MAGÁNHANGZÓK TÖRTÉNETÉHEZ. 125 a HB.-beli feleym létrejöhetett, tehát az -ei többesjel keletkezését a HB. írása idejénél jóval korábbra kell tennünk, és ennél is korábbra a szóvégi e > e hangváltozást.*) * * * »Hogy hangzott a magyar nyelv az Árpádok korában?)) czímü értekezésemet, a melyet tizenkilencz évvel ezelőtt írtam, ezekkel a szavakkal végeztem: «S ha mármost, miután lehullott a szemünkről a hályog, melyet a régiek tökéletlen írása borított reá, tisztábban látva hozzáfogunk a részletek vizsgálatához, meggyőződésem szerint arra az eredményre fogunk jutni, hogy az Árpádok korabeli magyar nyelv hangzása a mostanihoz sokkal közelebb állott, mint eddig hittük» (Nyr. XXIV. 205). Most pedig arra a kérdésre, hogy a magyar nyelv hogy hangzott az Árpádok korában (és még azután is jó darab ideig), csak azt felelhetem: ignoramus et ignorabimus. SZINNYEI JÓZSEF. *) E szerint a nyelvjárási feje, nev'é-£éle alakok és labiális illeszkedési! változataik (Ökrö, tührö), bármily régiek is (akár nyelvtörténet előttiek), mégis újabbak a feje, nem, ökre, íitfere-félóknél. (A nyelvjárási •é> -é hangváltozásra nézve vö. Nyr. XXI. 212; NyF. XXXIV. 12).