Nyelvtudományi Közlemények 43. kötet (1914)

Tanulmányok - Szinnyei József: A magyar magánhangzók történetéhez (II.) 102

122 SZINNYE1 JÓZSEF. Az ö hangnak nyelvtörténetünk első századaiban az u (v, w)-n kívül más jelei is voltak. Ismeretes a gyakori eu (ev, ew) jelölés. Ezenkívül a kódexek kora előtt egynéhány esetben o-val is találjuk írva, pl. Nomuolou 1211 (NyK. XXXIV. 410); orduksara 1075/1217 (vö. m%sara 1358); fold- 1300; -uolg 1275/81; -wolg 1347; zöld BesztSzj. 676. sz.; 1444; oker BesztSzj. 995. sz. -— És még egy jelölésmódra vonhatunk következtetést ezekből az adatokból: Iwanka feldeu 1298; Tykol/eldeu 1383; Bodor/eldew, Goth&vdfeldew 1396; F&ipfeldeiv 1410; Kapolna/eZífot? 1438; Eghazfeldew 1445; Jünosnemdeakfeldew 1447; Symonremethe/gWeií;, Monohfeldew 1449 (vö. Zenthm&Ythorifewldeiv 1479) | Worrewlabuelgu 1342. Hogy ezekben a szóvégi eu, ew, w, u betű az ö hang jele-e vagy az ü hangé (1. fönnebb 120. 1.), az most teljesen közömbös dolog. Mind a két esetben labiális illeszkedésre gondolhatunk, ennek a föltétele pedig a megelőző szótagban levő labiális magánhangzó. Ennélfogva föltehetjük, hogy ezeket foldó'-, völgyönek v. fóídii-, völgyü-nek ejtették, vagyis hogy az első szótagjukban levő e betű az ö hang jele volt.*) Egész határozottsággal nem akarom állítani, mert elvégre lehetséges ez a hangfejlődés is: földe, völgye v. földi, völgyi >földö, völgyö v. fóldü, völgyit > > féídö, velgyö v. feldü, véígyü. És az is lehetséges, hogy ez esetekben a szó végén megindult ö-zéssel van dolgunk (vö. tekelletos Sánd.-k. 1, 7; tekelleetos uo. 8 [kétszer]; feeldon uo. 6, de: főidón 2), bár arra, hogy az utolsó szótagot végző e hang labiális illeszkedés nélkül ö-re változott volna, nem tudok több példát ennél az egy kétesnél: reso "része" MUKM. 629. sz. (ellenben : rése 630, 689, 691, 704, 705, 731, 732, 1764; resy 688, 2107, 2108; rysy 1968). De ha későbben előkerülő adatokkal kétségtelenné lehet tenni azt, hogy az e betűvel valamikor az ö hangot is jelölték, akkor nagy valószínűséggel föltehetjük, hogy ez volt az ö hang*) E szerint az 1298-i adat volna a formansbeli labiális illeszkedésnek legrégibb példája.