Nyelvtudományi Közlemények 43. kötet (1914)

Tanulmányok - Kertész Manó: Finnugor jelzős szerkezetek 1

100 KERTÉSZ MANÓ. codra poksel luiÁo c

az erdő közepén [levő] evet

3

(uo. 56)j kufiar mucas kiakse c

a híd végén [levő] fű

5

(uo. 36 — mucas Vég' SZIL. Cser. Szót.); küsel mucas tory omsek e

a felső végén [levő] kereskedő5

(uo. 40);

pasú sengel kapkaZe c

a szántóföld mögött [levő] kapu

5

(uo. 40 —

sengdnd "mögött5

);

idom sengel turneíe f

a pajta mögött [levő] tölgy' (uo. 35).*) Eitkább eset az, hogy a névutón a viszonyrag is ki van téve: port ümbalne pört-kaiksem c

a ház tetején [levő] verebet5

(POEK.

42); (íüő üm/?alne {Hitelezem c

a folyó felett [levő] szalonkát5

(uo. 42). A cseremiszben éppen úgy, mint az újabb magyar nyelvhasználatban az ilyen névutós határozókból melléknevet is lehet képezni -sd (-se) képzővel**: ke& {} ele ne se kis f

a fenyőn levő [fenyő feletti] gyanta5

(POEK.

31); sarai sengalse sarán gaíe c

a pajta mögötti fűzfa

5

(uo. 34). E fejezet főbb eredménye a következő: 1. A határozó jelzőnek a jelzett szóhoz való igenévvel történő kapcsolása nyelvünk ősi sajátsága; 2. A magyarban, vogulban és osztjákban az analógia más szerkezetekbe is belevitte a való-t; 3. A magyar nyelvtörténeti fejlődés iránya az, hogy a határozó jelző és jelzett szava közt mind gyakrabban marad el a való; 4. A votják, zűrjén és cseremisz már befejezték ezt a folyamatot és a való igenévnek ilyen használatát nem ismerik. E dolgozat leglényegesebb eredményeit két tételben foglalhatjuk össze: 1. A magyar nyelvnek finnugor sajátsága, hogy a főnév—sokszor valóságos melléknévi értékkel — tulajdonságjelzője lehet egy másik főnévnek (gyermek leány, hím oroszlán). 2. A magyarban és a finn-ugor nyelvekben a jelző megelőzi a jelzett szót. Minden egyéb megállapításunk e két tételre vezethető *) Vö. BEKÉ, Cseremisz nyt. 231 és 236—258. **) Vö. BEKÉ id. m. J31.