Nyelvtudományi Közlemények 42. kötet (1913)

Tanulmányok - Paasonen Henrik: A magyar nyelv régi török jövevényszavai 36

A MAGYAR NYELV RÉGI TÖRÖK JÖVEVÉNYSZAVAI. 41 czikkek végén rendszerint, bár nem mindig következetesen, megelégszik azzal, hogy felemlíti azt a kutatót, a kitől az illető egybevetés származik, s mellőzi a későbbi írókat, a kiknél ugyanaz az egybevetés szintén előfordul — tehát eltér a magyar kiadás berendezésétől.*) Igaz, hogy ez utóbbiaknál gyakran semmi sincs, a mi a kérdést új megvilágításba helyezné, de talán még sem ártott volna a teljesség kedvéért ez egyébként olyan gondos tanulmányban következetesen utalni minden kutatóra, a kiknél a kérdéses egybevetés előkerül, annál is inkább, mert hiszen az idézetek már legnagyobb részben készen voltak a magyar kiadásban is, s a munka ezzel nem lett volna lényegesen terjedelmesebb. Több czikk végén a szerző egyáltalában nem említi a korábbi (a magyar kiadásban felsorolt) kutatókat, a kiknél ugyanazon egyeztetés szintén megvan, pl. a német átdolgozás 5, 7, 15, 16, 19, 20, 23, 33, 44, 87, 96, 165, 210. sz. czikkeiben. Igaz, hogy a szerző arra utalhat, hogy az első részben («Frühere arbeiten») mindig meg van említve legalább is az, a kitől az illető egybevetés származik (bár véleményem szerint nem mindig teljes pontossággal), csakhogy gyakran ott sincs közelebbről megvilágítva.**) A szóegyeztetések közül nékem a következők adnak megjegyzésekre alkalmat. 2. Az agár szóról a szerző kétségtelennek tartja, hogy egy ócsuvas *agar alak átvétele, s felsorolja az egyes török nyelvek-bői ismert alakokat: csuv. aGar, tel. árjár, bar. igár stb. A szerző sem itt, sem a «Vertretung der laute» ez. fejezetben nem tulajdonít fontosságot annak, hogy a régi csuvas jövevényszavak között ez volna az egyetlen eset, hogy az ostorok *a-nek a magyarban a felelne meg. Mint a 151—6. lapon kitűnik, az *> A német kiadásból kitűnik, hogy egy-egy szóegyeztetés az irodalomban már korábban felmerül, mintsem a magyar kiadás idézeteiből gondolni lehetne; ez a tény is mutatja, hogy a szerző a második kiadás előkészítésére minden tekintetben milyen rendkívül nagy gondot fordított. **) Túlzott pontosságnak tetszik e mellett, ha a szerző helyenként kötelességének tartja idézni a DoNNERtől és BiJDENztől származó nyilván elavult egyeztetéseket — sőt olyanokat is, a melyeket szerzőjük később maga visszavont, pl. 71. 1. (68. sz.), 76. 1. (81. sz.), 94. 1. (118. sz.).