Nyelvtudományi Közlemények 42. kötet (1913)

Tanulmányok - Paasonen Henrik: A magyar nyelv régi török jövevényszavai 36

40 PAASONEN HENRIK. dése még több tekintetben tisztázatlan. Hiszen a magyaroknak mai hazájukba való beköltözésük előtt annyi bajuk volt a bolgárokon kívül más török népekkel is, hogy szinte csoda volna, hogy más török forrásból is nem merítettek volna.*) Talán legtanácsosabb lett volna az ócsuvas alak rekonstruálásában csupán azon esetekre szorítkozni, midőn az illető szónak kétségtelen csuvasos hangjellege van. s egyébként megelégedni a tényleg meglévő török nyelvalakok felsorolásával; egyébként a szerző több esetben maga is csak ezt teszi. Egyúttal azt a kérdést is felvethetnők, hogy ebből a szempontból volt-e ok arra, hogy a szerző a tanulmány régi czímét («Honfoglaláselőtti török jövevényszavaink))) megváltoztassa («Die bulgarisch-türkischen lehnwörter in den ungarischen sprache»). Egyébként a magyar kiadás szójegyzéke lényegesen nem változott. Néhány czikk elől elmaradt a kérdőjel, vagy (ritkábban) kérdőjel került eléje; néhány szó az elfogadhatatlan egyeztetések közül az elfogadhatók közé került: 17. sz. (béke), 20. (bér), 109. (kanyaró) ül. kérdőjellel: 157. (özön), 45. (csákány), 01. (czégé), vagy ellenkezőleg az előbb helyeselt vagy legalább figyelmet érdemlő egybevetések táborából átköltözött az elfogad -hatatlanokéba, mint pl. a következők: acsari, botorkál, csérla, egyéb, int, ír, mogyoró, tömlő; csibe; ez utóbbi csak a Nachtragban, a hol másrészről a magyar kiadásban a helyes egyeztetések közé sorolt busz, kantár és teknő is újra kegyelmet nyertek. Mindebből csak az látszik, hogy a szerző milyen gonddal vizsgálta át újra meg újra anyagát. A bölcs, csök (?), csökik, gyűr (?), igér (?), kor, köldök, szemölcs, szesz, szongor, üdül (üdít) szavakat a magyar kiadás egyáltalában nem tárgyalta; — a szirony szóról most új magyarázatot találunk. Hadd jegyezzem meg egyúttal, hogy az új munka magyar elődjétől gyakran lényegesen eltér, a mi az egyes szavak irodalmának idézésmódját illeti. Mindenekelőtt a szerző az egyes *) A szerző később, a hangtani részben, mintha maga is kételkednék a szójegyzékbe felvett szavak csuvas eredetében; pl. a 173. lapon megemlíti, hogy a bicsak, csabak, csök, csék, kobak és köpenyeg talán későbbi kún jövevényszavak. Miért éppen kún, s miért nem kazár?