Nyelvtudományi Közlemények 42. kötet (1913)

Tanulmányok - Kräuter Ferencz: A v-tövű igék 317

A V-TÖVŰ IGÉK. 339 machen, dasz man das wogulisclie Príesenssuffix -g- (o: y, ', w) leicht für ein Verbalsuffix ansehen könnte, wenn man die wogulisch-ostjakische Práteritumbildung (mit -s-) und das ostjakische Prásens (mit -l- u. s. w.) in Betracht zieht, da aber das Vorkommen eines eolchen Verbalsuffixes -g- im Wogulischen nicht nachgewiesen werden kann, • seben wir -g- für ein Nominalsuffix an, welches mit dem ks

, g

a

des Einnischen und anderer Sprachen zusammenzuführen ist» (172. 1. jegyz.). SZABÓ DEZSŐ (A. vogul szóképzés 15. 1.) SETÁLÁ elméletét támogatja még néhány adattal, de lehetségesnek tartja azt is, hogy a g praesensképző azonos a frequ. y képzővel. Az elmondottak után azonban úgy látom, hogy mégis csak SETÁLÁnek van igaza; a vogul pnesensképző melléknévi igenévképző és azonos a mi v-tövü igéinkben meglevő melléknévi igenévképzővel. A vogul praesensképző bennünket a következők miatt érdekel: minden ige a melléknévi igenévből képezi a prassensét. Az igenévkópző az egytagú és magánhangzós tövűekben másképpen fejlődött, mint a többiekben, a mi által rendhagyóakká lettek. A külömbség a rendes és rendhagyó igék között az, hogy az utóbbiakban az igenévképzó'nek a megfelelője akusztikai szempontból erősebb hang: vogE. mine'im — mirem; vogKL. minem — ji-u-m, stb. Ilyenféle külömbséget látok a HB. horoguvec és mundoa (tefumteve) szavakban; az elsőben v spiráns felel meg a korábbi *« igenévképzőnek, az utóbbiakban pedig a mélyhangú o, u után a glide-dal összeeső u. Lehetséges, hogy a magyarban is általánosabb volt a melléknévi igenévből való képzése az igeidőknek, de a t'-tövű igék, tehát azok, a melyek a melléknévi igenevet a mai napig megőrizték, már az ugor őskorban különválhattak a többiektől; erre mutat az, hogy a vogul és magyar rendhagyó igék (ha a reflexiv igéktől eltekintünk) egytagú magánhangzós tövű igék és hogy egynehány magyar igének ízről-ízre való megfelelői vannak a vogul rendhagyó igék között. Talán az *u melléknévi igenévképző hasonulásából keletkezett néhány igénknek a tővégi hosszú mássalhangzója, pl, a varrok korábbi varuok-ból olyanformán mint a tolla korábbi tolua-hól. Erre mutat az, hogy a vogulban az igenévképzős alakban hosszú az r az alsólozvai vogulban, varrem a praBteritumban és a többi igealakokban, ellenben rövid: varsem, varnéni stb. Megbízható végleges eredményeket azonban csak a többi rokon nyelvekkel való összehasonlítás után lehetne kapni, de erre — legalább most még — nem vállalkozhatom. KEÁUTEE FEBENCZ.